A nagymama volt a Heves vármegyében csempészett cigarettát terítő társaság feje – fotóval – a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Kilenc személyt vádol pénzmosás bűntettével az Egri Járási Ügyészség. Közülük hatan jelentős értékre, üzletszerűen követték el a bűncselekményt. A vádirat szerint egy 77 éves siroki nő a 2020-as évek elején úgy döntött, hogy az ország területére költségvetési csalás elkövetése útján behozott zárjegy nélküli dohánytermékeket fog beszerezni, továbbértékesítés céljából. Az ismeretlen körülmények között folyamatosan vásárolt cigarettát […]
Olvass tovább »Több ezerszer zaklatta volt élettársát a whisky tolvaj – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség lopás és zaklatás miatt távollétében vádat emelt egy márkás italok lopására szakosodott férfival szemben, aki – áruházak készleteinek dézsmálása mellett – hónapokon keresztül hívásokkal és üzenetekkel zaklatta volt élettársát. A vád szerint a helybeli férfi 2023 szeptemberétől mintegy másfél hónapon át abból élt, hogy kiskunfélegyházi élelmiszer áruházakból márkás italokat – elsősorban […]
Olvass tovább »110 millió forint adót csaltak el a balatonlellei cég vezetői – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Somogy Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azokkal a férfiakkal szemben, akik fiktív számlákkal csökkentették a cégük által fizetendő általános forgalmi adót. A vád lényege szerint a hetvenes éveiben járó férfi volt a hulladékfeldolgozással foglalkozó cég ügyvezetője, amelynek vezetésében fiatalabb unokatestvére is közreműködött. A terheltek a gazdasági társaság költségei […]
Olvass tovább »A gyermekmolesztáló börtönbüntetésének helyben hagyását kéri az ügyészség – a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a szexuális erőszak miatti büntetőügyben az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására tett indítványt. A szexuális erőszak miatt korábban már elítélt férfi rendszeresen járt át beszélgetni, és időnként a ház körüli munkában segédkezni a sokgyermekes családhoz. Egy alkalommal, amikor csak az asszony volt otthon a hat gyerekkel, beállított a férfi, beszélgetett egy […]
Olvass tovább »
Autókra utazott a Siófokon elfogott páros – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival és élettársával szemben, akik autókra specializálódva követtek el lopásokat Siófokon. A vádirat lényege szerint a többszörösen büntetett előéletű, vagyon elleni bűncselekmények miatt már számos esetben elítélt férfi és harmincas éveiben járó […]
Olvass tovább »Három embercsempész bűnszervezetnek fuvaroztak – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, minősített embercsempészés bűntette miatt vádat emelt a szerb, albán és török állampolgárok által vezetett embercsempész bűnözői csoportokhoz csatlakozó öt magyar állampolgárral – köztük egy fiatalkorú lánnyal – szemben. A vádirat szerint a Kistelek közeli településen élő férfi 2021-ben megállapodott az embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezet szerb vezetőjével abban, hogy anyagi ellenszolgáltatásért […]
Olvass tovább »Belsős tippadó segítette a tolvajokat – korábbi videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy futárral és három társával szemben, akik 512.000,- forintot loptak el egy budapesti ételfutárcég kasszájából. A vádirat szerint a cégnél dolgozó 46 éves futár 2021. szeptember végén megegyezett három budapesti férfival abban, hogy a munkáltatójánál a futárok […]
Olvass tovább »Saját kutyáját kínozta – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 74 éves Nógrád vármegyei férfi ellen, aki örökbefogadott kutyáját kínozta és éheztette. A vádirat szerint a férfi 2022-ben befogadott otthonába egy 3 éves, keverék kutyát. Mivel gyakran elkóborolt, a gazda a kutya nyakára bálamadzagot tekert, azt hozzárögzítette egy lánchoz, majd kikötötte az udvaron található ólhoz. Majd az állatról […]
Olvass tovább »Késsel támadt az alvó családra – a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki december elején éjjel szurkált meg egy vásárhelyi tanyában lakó férfit és lányát. A vádirat szerint a vádlottat 2023. december elején főbérlője, zavart viselkedése miatt, elküldte albérletéből. A vádlott ezután december 13 estéjén magához vett egy nagy konyhakést és azzal bolyongott a vásárhelyi tanyavilágban. Éjfél […]
Olvass tovább »Baltával akart ölni egy régebbi nézeteltérés miatt – fotóval – a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat egy szolnoki férfivel szemben, aki haragosa barátját akarta megölni, de helyette egy ott lévő másik férfire támadt. A férfi egy személyes konfliktus miatt 2024. február 25-én gépkocsival megjelent egy ismerősével a haragosa barátjának tiszaföldvári házánál, ahol két ott tartózkodó férfivel […]
Olvass tovább »