Fákat csavart ki Füzesabonyban a garázda – a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Tizenegy fiatal fa esett áldozatul a középkorú férfi éjszakai ámokfutásának. A vádirat szerint az elkövető június 20-án éjjel vonattal érkezett Mezőkövesdről a lakóhelyére, Füzesabonyba. Az út során nem csak ittas állapotba került, hanem össze is szólalkozott egy utastársával, ezért felindult állapotban ment haza. Otthon – ahelyett, hogy nyugovóra tért volna – magához vett egy kalapácsot, […]
Olvass tovább »Bűnügyi felügyelet és felfüggesztett börtön alatt is árulta a drogot a kőbányai lakásából – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 48 és egy 61 éves budapesti férfival szemben. A vádirat szerint a 48 éves férfi egy korábbi kábítószer-kereskedelem miatt indult bűnügyében – a letartóztatását követően – 2021 októberétől bűnügyi felügyelet alatt állt. A kényszerintézkedés helyszínéül a bíróság a férfi kőbányai […]
Olvass tovább »
Mellkason szúrta élettársát – fotóval – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki – a közös iszogatást követően kialakult veszekedés során – egy konyhakéssel mellkason szúrta élettársát. A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2020 óta éltek élettársi kapcsolatban egy Baja környéki településen. Mindketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, amelynek hatására gyakoriak voltak […]
Olvass tovább »72 csalási cselekmény – közel hatmillió forintos kárral – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy párral szemben, akik valótlan tartalmú hirdetések feladásával összesen 5.981.950 forint kárt okoztak. A vádirati tényállás szerint a jelenleg 28 éves férfi és öt évvel idősebb párja a 2021 vége és 2023 nyara között számos esetben hirdetett eladásra különféle nemlétező termékeket, illetőleg ugyancsak fiktív bérbe vehető ingatlanokat. Szinte minden […]
Olvass tovább »Újabb eljárási cselekmények az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában a mai napon összehangolt nyomozási cselekményeket hajt végre. A nyomozó főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amely ügyben jelenleg több helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál – zajlanak eljárási cselekmények. A nyomozó főügyészség által […]
Olvass tovább »A debreceni utcán rabolt egy férfi – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A vádlott megpróbált az idős nő bizalmába férkőzni, majd elvette az értékeit. A vádirat szerint 2024. február 18-án dél körül az idős sértett gyalogosan ment hazafelé. Kezében volt a kézitáskája, benne 500 Ft készpénzzel, kulcscsomókkal, imakönyvvel és esernyővel. Miután a sértett a buszról leszállt, észrevette őt a vádlott, utánament és beszélgetni kezdett vele azzal az […]
Olvass tovább »Pálinkát is lopott az orvvadász – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Marcali Járási Ügyészség orvvadászat bűntette, illetve lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki fémből készült hurkokat feszített ki az erdőben, de az ismerőse udvarára is besurrant. A vád szerint az ötvenes éveiben járó férfi 2024 februárjában a Marcalihoz közeli lakóhelyétől nem messze található vadászterületen összesen 17 darab, tiltott vadászati eszköznek minősülő […]
Olvass tovább »Vádemelés ortopéd cipős ügyben – a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Pécsi Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat az ortopéd cipők utáni ártámogatás jogosulatlan visszaigénylésével a költségvetést megkárosító férfiak ellen. Az egyik vádlott egy gyógyászati termékeket forgalmazó gazdasági társaság ügyvezetője, a másik pedig ortopéd szakorvos, aki a gazdasági társaságnál is végzett vényfelírást. A gazdasági társaság engedéllyel rendelkezett ortopéd […]
Olvass tovább »Fiktív számlák egy jégkrémgyártással is foglalkozó cégcsoportnál – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cégcsoport két vezetője, valamint egy szabolcsi számlagyáros férfi ellen. A vádirat lényege szerint egy 58 éves vállalkozó egy olyan élelmiszer kiskereskedő, de fagylaltüzemet is működtető cégcsoport vezetője, illetőleg tulajdonosa volt, amely cégcsoport fiktív számlák befogadásával, könyvelésbe állításával, majd […]
Olvass tovább »Pénzt kértek azért, hogy ne licitáljanak a termőföldekre – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette miatt vádat emelt három férfival szemben, akik több földterület árverését megelőzően jogtalan előnyt kértek a földet megvásárolni szándékozó vevőktől azért, hogy ők ne licitáljanak ugyanazokra a földekre. A termőföldek és az erdők árverés útján történő értékesítése a föld fekvése szerinti járási hivatal előtt zajlik. Az […]
Olvass tovább »