Állami szektor

Szabálytalan daruzás miatt sérült meg egy férfi – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt. Az elkövető a híddaru kezelésekor nem figyelmeztette a teher veszélyes körzetében tartózkodó személyeket, a megbillenő munkadarab pedig súlyos sérülést okozott. 

A vádirat szerint a férfi nehézgépkezelő végzettséggel, lakatos csoportvezető munkakörben dolgozott egy miskolci gazdasági társaság telephelyén. Munkakörébe tartozott az anyagmozgatás, daruzás.

A férfi 2023. júniusában, a gyártócsarnokban híddarut üzemeltetett 10 méter hosszú, 500×300 milliméteres zártszelvényből készült keretet emelt, munkáját teherkötözőként dolgozó munkatársa segítette. A vádlott a nagy kiterjedésű teher emelését úgy kezdte meg, hogy a veszélyes körzetben tartózkodó két férfit nem szólította fel a távozásra, és figyelmeztető jelzést sem adott le. A munkadarab az emelés közben megbillent, és a teherkötöző bal lábát az üzemcsarnok egyik fém tartóoszlopához nyomta.

A baleset következtében a sértett maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést szenvedett.

A vádlott a foglalkozási szabály megszegésével közvetlenül veszélyeztette a munkavállalók életét és testi épségét, amelynek következménye a baleset.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben pénzbüntetést indítványozott.

The post Szabálytalan daruzás miatt sérült meg egy férfi – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top