Állami szektor

A botjánál fogva rántotta le az idős férfit a buszról – fotóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 43 éves budapesti férfival szemben, aki lerántott egy idős sértettet a buszról.

A vádirat szerint 2022 júniusának egyik délutánján a férfi futva próbálta elérni Ferencvárosban a BKK villamospótló buszjáratát. Amikor odaért a járműhöz, az éppen záródó ajtó nyílásába helyezte a kezét. A buszvezető felszólította, hogy így nem fog kinyílni az ajtó, amit a férfi nem hallott, ezért a busz lépcsőjén álló 89 éves sértett a kezében tartott járóbotjával kitolta a férfi kezét az ajtónyílásból, mire az ajtó kinyílt.

Erre a vádlott felháborodva kiabálni kezdett az idős sértettel, aki ettől megrémülve a botját maga elé tartotta, amit a vádlott megfogott és a mozgásában támogatásra szoruló férfit a buszról lerántotta. Az idős férfi – a fejét beütve – a járdára esett, és életveszélyes sérülést szenvedett.      

Ekkor a vádlott a sértettet felszólította, hogy keljen fel, mert nem esett nagyot, majd mikor meglátta a sértett vérző fejét, a megállóból elmenekült.

A főügyészség a vádiratban a többszörösen büntetett, jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottra börtönbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnál.

A képen a bűncselekménnyel érintett busz első kamerája által rögzített felvétel látható, amint a sértett másodmagával felszállásra várakozik. 

a bűncselekménnyel érintett busz első kamerája által rögzített felvétel, amint a sértett másodmagával felszállásra várakozik

The post A botjánál fogva rántotta le az idős férfit a buszról – fotóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top