Magára hagyta a cigarettájától hallucináló, eszméletét vesztett fiút – a Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a 29 éves férfival szemben, akinek a herbálos cigarettájától tavaly májusban egy kiskorú az eszméletét vesztette Ajkán. A vádirat szerint a tizennegyedik életévében lévő sértett odament az egyik belvárosi padnál tartózkodó és látásból ismert vádlotthoz, aki meggyújtott egy herbálos növényi füstölővel összekevert cigarettát. A […]
Olvass tovább »Forró vizes dézsába esett a gyermek – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített súlyos testi sértés vétsége miatt. Az elkövető a forró vízzel felöntött dézsát felügyelet nélkül hagyta, amelybe a szobába befutó gyermeke beleesett. A vádirat szerint a férfi egy borsodi településen élt élettársával és három kiskorú gyermekükkel. 2024. január végén az élettársával együtt 2 éves lányuk fürdetéséhez […]
Olvass tovább »
Építési hulladékot halmozott fel – fotókkal – a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Jelentős mennyiségű, veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt a Komáromi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy kisbéri férfival szemben. Az elkövető egy tárkányi ingatlanon engedély nélkül közel 2.000 kg építési hulladékot helyezett el. A vádirat szerint a férfi és két ismeretlen társa 2022. májusát megelőzően a férfi tulajdonát képező, elhanyagolt, lakatlan ingatlanra 1,5 […]
Olvass tovább »A sértettek bizalmába férkőzve csalt ki tőlük pénzt – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Debreceni Járási Ügyészség minősített csalás bűntette miatt emelt vádat egy debreceni asszony ellen, aki 29 millió forintot szerzett meg a sértettektől. A vádirat szerint a vádlott spirituális tevékenységet végzett és életmód-tanácsadással foglalkozott, amelynek révén igen közeli kapcsolatba került a sértettekkel. A bizalmukba férkőzött, így alaposan megismerte anyagi helyzetüket és magánéletüket, ezáltal a sértettek egyfajta függő […]
Olvass tovább »Bántalmaztak egy hajléktalant – elítélték a fiatalokat – a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az ítélet helybenhagyását abban az ügyben, amelyben egy hajléktalan volt az áldozat. A jogerős tényállás szerint a vádlottak 2023 októberében barátaikkal együtt szórakoztak Sopronban, melynek során alkoholt ittak, kábítószert fogyasztottak. A szórakozóhely közelében volt egy pavilon, két hajléktalan az éjszakát ott töltötte. Hajnalban a fiatalokból álló társaság odament a […]
Olvass tovább »Súlyosítaná az ügyészség a 8 milliót szerző rabló büntetését – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség súlyosabb büntetést indítványozott azzal a férfival szemben, aki rátámadt egy pénztárosra és 8 millió forintot zsákmányolt Csepelen. A tényállás szerint a férfi többször járt egy budapesti színesfémleadó telepen. Megfigyelte, hogy az alkalmazottak a pénztárgépben lévő pénzt a nyitást megelőzően gyalogosan viszik át a cég irodaépületéből a kifizetés helyéül szolgáló irodába. Mivel a […]
Olvass tovább »Felgyújtotta barátját – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt. A vádlott azért locsolta le benzinnel és gyújtotta fel a barátját, mert nem kapott cigarettát. A vádirat szerint a borsodi településen lakó, alkalmi munkákból élő, italozó életmódot folytató férfi 2024. június elején alkoholt ivott a barátjával. Délután a kocsmában, zárást követően […]
Olvass tovább »Szerelmet színlelve csaltak ki 180 millió forintot – a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Pécsi Járási Ügyészség minősített csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két férfi ellen. Egyiknek a felesége egy idős német férfit vert át szerelmet színlelve, miközben a nőt a férje irányította, míg a nő sógora a kicsalt pénz egy részét fektette be. A vádirati tényállás szerint az egyik vádlott felesége 2021-ben, Olaszországban megismerkedett […]
Olvass tovább »Illegális határátlépőket csempészett három taxis – rendőrségi videóval – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A három férfi úgy tett szert többlet jövedelemre, hogy egy bűnszervezethez kapcsolódva, a magyar-román határnál felvett személyeket Budapestre szállították. A vádirat szerint a három, személyszállítással foglalkozó férfi 2023. október elején egy ismeretlen személy irányítása alatt, anyagi ellenszolgáltatás fejében a magyar határt illegálisan átlépő személyeket szállítva elősegítsék a nyugat-európai országokba való eljutásukat. Az elkövetők feladata az […]
Olvass tovább »Az autópálya melletti árokba hajtott a román sofőr – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy román férfival szemben. A sofőr kisteherautóval az autópálya menti árokba hajtott, majd felborult, így a biztonsági övet nem használó utasa kizuhant és meghalt. A vádirat szerint a román állampolgárságú férfi 2024. március 7-én, az M5-ös autópályán Szeged irányából Budapest felé vezetett […]
Olvass tovább »