Követte és kirabolta a hetven éves sértettet – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki egy salgótarjáni presszóban kifigyelt 70 éves áldozatát meglopta, majd az értékek megtartása érdekében bántalmazta is. Az ügyészség vádirata szerint a vádlott és a 70 éves sértett 2023. szeptember 26-án este egy salgótarjáni presszó teraszán italoztak, ahol a vádlott észrevette, hogy az idős férfi […]
Olvass tovább »
Segítségből lopás lett – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye – fotókkal
A Kiskőrösi Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt egy többszörös, visszaeső férfival szemben, aki rakodóként egy hűtő elszállításában segítve a spájzból ellopott egy készpénzzel teli fűszeresdobozt. A vád szerint a kiskunhalasi férfi – az ügy vádlottja – idén január 8-án délben ismerőseivel együtt megjelent egy kiskőrösi társasházban azért, hogy két lakásból a már nem használt […]
Olvass tovább »Hiteltől pusztul a magyar
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a jövedelmek (értékének) zuhanórepülését látja az MNB friss jelentésében, amely szerint a lakosság bruttó hitelállománya 10 ezer milliárd forintot tesz ki 2023 év végén, vagyis minden magyar állampolgárra – csecsemőket és aggokat is beleértve – nagyságrendileg 1 millió forint személyes adósság jut. A tartozásokon belüli arányváltozások kifejezetten aggodalomra adnak okot, […]
Olvass tovább »Különleges személyes adatokat tartalmazó végzést töltött fel az internetre – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Járási Ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétsége miatt emelt vádat egy férfivel szemben, aki internetes közösségi oldalára feltöltött egy olyan másodfokú bírósági végzést, amely egy másik személy különleges személyes adatait is tartalmazta. A vádirati tényállás szerint a terhelt korábban feljelentést tett zaklatás vétsége miatt, mely feljelentés nyomán indult eljárásban a feljelentett személyt bűnösnek mondták ki a bűncselekmény […]
Olvass tovább »2000 bála széna és lucerna árát vette fel előre a csaló – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kiskőrösi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a sértettel 2000 bála széna és lucerna szállításában állapodott meg anélkül, hogy annak teljesítésére valós szándéka lett volna. A férfi előre felvette a teljes vételárat, ám végül a vállalt mennyiség alig harmadát szállította le. A vádirat szerint a büntetett […]
Olvass tovább »A kormány fejezze be a lakosság “kopasztását”!
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom állami és kliensi szabadrablásnak tekinti a lakossági energia-árszabályozást, amelynek lényege, hogy a kormány egy, ma már értelmezhetetlen történelmi referenciaponthoz mérten rezsicsökkentést hazudik, ugyanakkor káprázatos adóbevételekhez juttatja saját magát, illetve hasonló extraprofitokhoz a fő klienseit, elsősorban a MOL, illetve a MET nevű nagytőkés csoportokat. Az ISZOMM leszögezi, hogy csupán a tényleges […]
Olvass tovább »Dr. Dávid Ferenc: Ahány (kereskedő) ház, annyi szokás
Dr. Dávid Ferenc: Ahány (kereskedő) ház, annyi szokás Most, hogy elteltek a karácsonyi napok, érdemes összegezni a kiskereskedelmi üzletek december 24-i nyitva – illetve zárva tartási gyakorlatának eredményét. Nézzük a részleteket. December 24.
Olvass tovább »Anyaotthonoknak és családsegítő szervezeteknek rendezett gyűjtést a Womentum
A Womentum, a Momentum Mozgalom Nőügyi Munkacsoportja idén anyaotthonoknak és családsegítő szervezeteknek rendezett jótékonysági gyűjtést. A gyűjtést egyszerre támogatták a Momentum Mozgalom politikusai, aktivistái, civilek és szervezetek is. Az akció során országszerte sikerült sok-sok gyermek karácsonyát szebbé tenni. Ma Magyarországon a gyerekek negyede él szegénységben. Ezek a gyerekek sokszor álmodni sem mernek játékokról, meglepetésekről. Egy […]
Olvass tovább »Letartóztatásban a „családi” rablás gyanúsítottjai – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a nyomozási bíró elrendelte három testvér letartóztatását, akik Bátonyterenyén kiraboltak egy postai kézbesítőt. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan és bűnszövetségben, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt folytat nyomozást a három testvér ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi és a nő megállapodtak abban, […]
Olvass tovább »Dr. Dávid Ferenc: Orbáni olimpia
Dr. Dávid Ferenc: Orbáni olimpia „Mostanra megváltozott a helyzet. Minden fontos létesítmény elkészült, ami kell az olimpiához. Az olimpiai falu sem akadály, óriási léptékben építünk kollégiumokat; ezekre olimpiától függetlenül szüksége lesz a városnak.
Olvass tovább »