Súlyos baleset lett a vége a vezetés közbeni palackból ivásnak – fotóval – a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Személygépkocsijával belerohant az út szélén veszteglő, meghibásodott furgon mögött álló teherautóba egy 70 éves férfi a 21. számú főúton. A tényállás szerint tavaly október 6-án, délelőtt, Hatvan és Salgótarján között félig a leállósávban két áruszállító teherautó parkolt egymás mögött. Egyik műszaki hibás volt, a másik azért érkezett nem sokkal korábban a helyszínre, hogy abba átrakodjanak. […]
Olvass tovább »Kést szorított a sértett nyakához, majd benzinnel leöntötte a ruháját és meggyújtotta – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki bosszúból kegyetlen módon akarta megölni a barátnőjét. A vádirat szerint a vádlott és a sértett Balmazújvárosban, egymáshoz közeli ingatlanban éltek. A sértett házasságban élt, ennek ellenére kapcsolatot létesített a férfival. Az asszony 2022. október 11-én, délután találkozott a […]
Olvass tovább »Futári fizetését kábítószer-kereskedelemmel egészítette ki – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki Kiskunfélegyházán több személy részére is rendszeresen értékesített marihuánát, valamint exstasy tablettákat. A vádlott az értékesítés céljából megvásárolt kábítószereket egy városszéli erdőben kialakított veremben tárolta, illetve annak közelében kannabisz palántákat is nevelt. A vádirat szerint az elkövetés idején futárként dolgozó kiskunfélegyházi férfi 2022. […]
Olvass tovább »
Egy pohár miatt szabadultak el az indulatok – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel szemben, akik ittasan balhéztak egy balatonboglári étteremben. A vád szerint a harmincas éveiben járó férfi és az élettársa 2023 júliusában egy Balaton-parti étteremben vacsoráztak az ismerőseikkel. A társaságukban lévő egyik nő – mivel rosszul érezte magát – a poharát a kezében […]
Olvass tovább »Tompos Márton Pécsett talált újabb illegális gumilerakatot
A Momentum alelnöke a Facebook-oldalán tett közzé újabb videót arról, hogy Lenti, Devecser, Nagykölked és Sorkifalud után újabb illegális gumilerakat került a térképre, ezúttal Pécsett. Az előző négy lerakat esetében Rogán Antal államtitkárának a bátyja volt a kapocs a Fideszhez, itt úgy néz ki, hogy Leisztinger Tamás érdekeltsége ez a lerakat. A Tompos Márton Pécsett […]
Olvass tovább »Választási szövetségre lépett Zuglóban a Momentum és a Szikra
A Szikra és a Momentum közösen védi meg Zuglót a mini-Dubaj beruházástól, és együtt áll ki a Fidesz ellen. Mivel Horváth Csaba, Zugló polgármestere nem vesz részt az előválasztáson, melynek célja a Fidesz ellen induló közös ellenzéki jelölt kiválasztása, a Szikra és a Momentum választási szövetséget kötött. Rózsa András, a Momentum zuglói polgármesterjelöltje és Sudár […]
Olvass tovább »Orvost próbáltak megvesztegetni – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy apa és édesanyja ellen, akik egy orvost próbáltak megvesztegetni azért, hogy a lánygyermek iskolai hiányzásait igazolja le. A vádirati tényállás szerint a vádlott 13 éves leánya, a 2022-23-as tanév első felében nagy számú iskolai hiányzást szedett össze. 2022 novemberében az apa felhívta háziorvosát, akitől másnapra a magánrendelésére időpontot […]
Olvass tovább »Ismerősét késelte meg – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető ittas állapotban egy vidámpark kamionjának vezetőfülkéjében összeveszett kollégájával, késsel nyaka irányába szúrt, a védekező sértett felkarját és csípőjét szúrta meg. A vádirat szerint a vádlott egy vidámparkot üzemeltető vállalkozásnál dolgozott együtt régi ismerősével. 2022. július elején az […]
Olvass tovább »Friss jogosítvánnyal vezetett ittasan a fiatalkorú – fotókkal – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A 17 éves fiú ittas útja során háromszor is ütközött, az ügyészség most emelt vádat ellene. A vádirat szerint a fiatalkorú kevesebb mint három hónapja rendelkezett vezetői engedéllyel, amikor 2023. július 06-án, kora este, egy debreceni erdei földúton vezette a nevelőapja autóját úgy, hogy előtte szeszes italt fogyasztott. Amikor a fiú beindította az autót, két […]
Olvass tovább »Szexuális visszaélések miatt kell felelnie az egykori egyházi személynek – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli, hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt vádat emelt azzal a korábban egyházi szolgálatban állt férfival szemben, aki a hittan csoportjába illetve általa vezetett más, ifjúsági közösségbe járó fiúgyermekekkel szexuális kapcsolatot folytatott. A vád szerint a vádlott – egy volt egyházi személy – Bács-Kiskun vármegyei szolgálata során aktívan bekapcsolódott […]
Olvass tovább »