Öröklési szerződéssel szerezték meg a kórházban fekvő idős hölgy vagyonát – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított annak a nőnek a tulajdonjoga törlése érdekében, aki öröklési szerződést kötött a súlyos beteg, életveszélyes állapotban lévő idős szomszédjával. Az idős, segítségre, illetve támogatásra szoruló emberek számára fontos, hogy biztonságban tudják magukat és megfelelő gondoskodásban legyen részük. Különösen akkor, ha a rászoruló személy körül nincs olyan családi környezet, amely […]
Olvass tovább »Kábítószer kereskedés miatt továbbra is letartóztatásban egy volt rendőr – videóval – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye
A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványával, és meghosszabbította a volt budapesti rendőr letartóztatását. A bűncselekmény elkövetésében részt vevő civil személyek más eljárásban szintén letartóztatásban vannak. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben 2024. április 5-én a nyomozó ügyészség és a Heves vármegyei rendőrök kábítószer kereskedelem miatt közös bűnügyi akciót hajtottak végre. A rendőrök […]
Olvass tovább »Kábítószert akart rabolni két fiatalkorú – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két fiatalkorú fiúval szemben, akik egy kábítószerdílert akartak kirabolni. A vádirati tényállás szerint a két fiatalkorú barát elhatározta, hogy ingyen szerez kábítószert. A tervük szerint felveszik a kapcsolatot egy kábítószerdílerrel, és személyes találkozót beszélnek meg vásárlás céljából. Ezután korábban egy ismerősük által talált légpisztollyal ráijesztenek a dílerre és fizetés […]
Olvass tovább »Életveszélyes kerékpár kölcsönzés – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő és két fiatalkorú fiú ellen életveszélyt okozó testi sértés és rablás bűntette miatt. Az elkövetők egy időskorú férfitól a korábban kölcsönkért kerékpárját úgy vették el, hogy ütlegelték, földre lökték, fejét rugdosták életveszélyes sérüléseket okozva. A vádirat szerint a nő 2023. júniusában, éjszaka, egy borsodi településen az utcán […]
Olvass tovább »Kifosztotta az alvó betegeket a kórházban – 3 nap múlva elítélték – videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 36 éves budapesti elkövetőt, akit a bíróság börtönbüntetésre ítélt. Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2024. április 23-án, éjszaka besurrant egy budai kórház több kórtermébe, és az alvó betegek mobiltelefonjait magához vette, majd a 175.000 forint összértékű zsákmányával távozott. A férfit a […]
Olvass tovább »Egy szállóban élő két család vitája torkollott szurkálásba – – fotóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott 2 elkövetővel szemben, akik egy fővárosi szálláshelyen kialakult, családok közti konfliktusban bántalmaztak egy férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A vádirat lényege szerint a két vádlott – egy 28 éves nő és egy 26 éves férfi -, illetve a sértett férfi családjaikkal együtt egy VIII. kerületi szálláshelyen laktak. […]
Olvass tovább »Kiszolgáltatott nőket – köztük feleségét – kényszerítette prostitúcióra – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető a feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét – kihasználva kiszolgáltatottságukat – rávette, később pedig akaratuk ellenére kényszerítette, hogy pénzért szexuális szolgáltatást nyújtsanak az általa közvetített személyek részére. A vád szerint egy kecskeméti férfi az unokahúgával élt házastársi kapcsolatban. […]
Olvass tovább »Beváltotta fenyegetését a haragos albérlő – fotókkal – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kaposvári Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki a főbérlőjével elmérgesedett viszonya miatt felgyújtotta az általa korábban bérelt ingatlant. A vádirat lényege szerint a büntetett előéletű, felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló férfi 2022 júliusáig albérlőként lakott a sértett tulajdonát képező Marcali környéki ingatlanban. […]
Olvass tovább »Ellopta a pénzt az autón felejtett pénztárcából – videóval – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly télen valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Ahhoz odament, magához vette, a pénztárcából kivette a pénzt, majd a pénztárcát visszatette az autó tetejére. A lopással […]
Olvass tovább »Szlalomozva menekült a rendőrök elől az embercsempész, halálos baleset lett a vége – fotókkal – a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a moldáv férfival szemben, aki tavaly nyáron okozott halálos tömegszerencsétlenséget, miközben a rendőri ellenőrzés elől menekült. A vádirat szerint a vádlott 2023. augusztus 10-én, éjfélkor, Ásotthalom térségében felvett furgonjába 19, a szerb-magyar határon illegálisan átkísért határsértőt, majd velük az 55-ös főúton elindult. Itt igazoltatni akarta őt a rendőr, […]
Olvass tovább »