
Rendőr sérült meg az ittas sofőr által okozott balesetben – képpel – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy ötvenes éveiben járó salgótarjáni férfi ellen, aki egész napos italozást követően volán mögé ült és balesetet okozott. A vádirat szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi 2023. szeptember 29-én nagy mennyiségű szeszesitalt fogyasztott el egy presszóban, majd az éjszakai órákban haza akarta szállítani ismerősét, ezért súlyosan ittas állapotban […]
Olvass tovább »Nőket molesztált, három napon belül elítélték – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy szeméremsértően viselkedő huszonéves férfit, akit felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltek. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a férfi 2024. május 25-én délelőtt a XI. kerületben követni kezdett egy számára ismeretlen, két kisgyermekével hazafelé tartó nőt, akivel beszélgetést próbált kezdeményezni. A sértett erre nem […]
Olvass tovább »
A kerékpárost elgázoló és út szélén hagyó sofőrnek sosem volt jogosítványa – képekkel – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután nem adott elsőbbséget és elgázolt egy kerékpárost, a sérült férfit hátrahagyva elhajtott. A vád szerint a kecskeméti férfi 2023. augusztus 25-én kora reggel szürkületben derült időjárási viszonyok közepette közlekedett személygépkocsijával Kecskemét lakott területén. Haladása során egy útkereszteződésben úgy kanyarodott balra, hogy […]
Olvass tovább »
Barátnőjét és nagyanyját sem kímélte az erőszakos férfi – képpel – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival szemben, aki többször megverte barátnőjét és a vele egy háztartásban élő nagyszülőjét. A vádirat lényege szerint a férfi 2022 augusztusában interneten ismerkedett meg budapesti barátnőjével, akivel személyesen a fővárosban találkozott először, majd két nap múlva már együtt utaztak […]
Olvass tovább »Súlyos sérülést okozott az ittas sofőr – videóval – a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki ittas állapotban az általa vezetett személygépkocsival egy parkoló tehergépkocsinak ütközött, melynek következtében az utasa súlyosan megsérült. A vádirat szerint a férfi 2023. május 20-án Esztergomban ittasan vezette a személygépkocsit, amelynek jobb első ülésén utast szállított. A sofőr ittassága miatt a megengedett 50 km/h-s […]
Olvass tovább »Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj – képekkel – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt azzal a hatvanas éveiben járó férfival szemben, aki miután hosszú ideig erőszakoskodott kapcsolatukban, úgy akart végezni feleségével, hogy felgyújtotta IX. kerületi lakásukat. A vádirat lényege szerint a vádlott és a sértett 2020-tól élettársak voltak, majd 2022 májusában összeházasodtak. A párkapcsolatukat végig beárnyékolta a férfi féltékenysége és rendszeres alkoholfogyasztása. A pár […]
Olvass tovább »Frontálisan ütközött a kanyarban kisodródott pótkocsi – videóval – a Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Veszprémi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy kamionsofőr ellen, aki a járműszerelvény pótkocsijával okozott súlyos balesetet. A vádirat szerint az ötvenes évei végén járó baranyai férfi 2023. május 3-án kora reggel, esős időben, egy vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Királyszentistván felől Berhida irányába közlekedett. Egy jobbra […]
Olvass tovább »
Baltával sújtott le kutyájára – képpel – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kecskeméti Járási Ügyészség az állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki a kutyája fejére egy balta élével nagy erővel lesújtott. A vádirat szerint az ügy vádlottja egy tanyán élő kutyatulajdonos nő, aki 2022. október 29-én kora délután egy baltával nagy erővel fejbe verte háziállatát. Az ütéstől az eb […]
Olvass tovább »
44 embert vert át a nemlétező termékekkel üzletelő internetes csaló – képpel – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Marcali Járási Ügyészség 44 rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolta meg azt a fiatal férfit, aki több internetes oldalon különböző eszközöket hirdetett eladásra, azonban a sértetti utalások után – teljesítés nélkül – elérhetetlenné vált. A vádirat lényege szerint a férfi 2022 novemberétől nyolc hónapon keresztül csapta be […]
Olvass tovább »Molesztálta a felesége unokáját, súlyosításért fellebbezett az ügyészség – a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Fellebbviteli Főügyészség a vádlott büntetésének a súlyosítását indítványozta abban az ügyben, amelyben egy 10 éves kislány volt a szexuális bűncselekmény áldozata. Az ítélet szerint a vádlott a 2008 júliusában született sértett nagymamájának a férje volt. A kislány sokat tartózkodott náluk a dunaújvárosi lakásukban. A vádlott és a gyermek között jó kapcsolat alakult ki, […]
Olvass tovább »