Kettős felelősség egy halálos balesetben – fotókkal – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

Az ügyészség a közúti balesettel érintett mindkét jármű vezetőjének a felelősségre vonását kezdeményezte. A vádirat lényege szerint az elkövető 2022. augusztus 29-én, reggel, Nyíradonyban a megengedettnél gyorsabban, 70-72 km/h sebességgel vezette a kisteherautóját. Mellette – becsatolt övvel – a felesége, a hátsó ülésen – rögzítetlenül – három gyermek utazott. Azért siettek a járművel, mert az […]

Olvass tovább »

Letartóztatást indítványozott az ügyészség a békásmegyeri emberölés ügyében – A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Főügyészség az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett férfi letartóztatását indítványozta. A 36 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2024. június 29-én, este ismerősére, a sértettre támadt egy III. kerületi lakásban, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy kioltotta az életét. A rendőrség 8 napon belül azonosította és őrizetbe vette a férfit, majd emberölés […]

Olvass tovább »

Brutálisan végzett két hajléktalan társával – a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta azzal a többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben, aki ok nélkül ölte meg két hajléktalan társát, egy harmadik ismerősét pedig kifosztotta. Az ítélet szerint a hajléktalan vádlott 2020 augusztusában együtt italozott a szintén hajléktalan férfival. Italozás közben elhatározta, hogy a sértettet megöli. Ennek érdekében elcsalta egy hétvégi házhoz, […]

Olvass tovább »

Fegyházba kerülhet a sorozatcsaló – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Salgótarjáni Járási Ügyészség egy éveken át tartó csalássorozat miatt vádat emelt egy 69 éves férfi és 48 éves volt felesége ellen. A vádirat szerint a 69 éves férfi régebben íróként és újságíróként dolgozott, majd csalások miatt többször is elítélték.  2019-ben is csalás miatt állt büntetőeljárás hatálya alatt. Ennek ellenére olyan hamis hirdetést adott fel, […]

Olvass tovább »

Fiúgyermekek pornográf fotóira vadászott az interneten – a Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

Gyermekpornográfia bűntettével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a 29 éves Békés vármegyei férfit, aki az interneten magát gyermeknek kiadva kiskorú fiúktól szerzett súlyosan szeméremsértő fotókat. A vádirat szerint az elkövető 2019-ben egy internetes videójátékba regisztrált, és a játék biztosította chat-beszélgetések során felmérte, hogy a résztvevők közül kik lehetnek gyermekkorúak, majd az egyik közösségi oldalon […]

Olvass tovább »

Három kutya támadta meg a nőt – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen, akinek a kutyái a nyitva hagyott kiskapun kiszöktek és az utcán rátámadtak egy nőre. A vádirat szerint a vádlott egy borsodi településen lévő családi ház körbekerített udvarán kutyákat tartott. 2022 december elején délelőtt kiment az ingatlanból, de figyelmetlenségből nyitva hagyta a […]

Olvass tovább »

Komoly fegyverarzenált tartott az orvvadász – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint orvvadászat miatt vádat emelt egy férfival szemben, akinél gépkarabély, pisztolyok, puskák és több mint félezer lőszer került elő. A vád szerint a Kunszentmiklós környéki községben élő férfi – az ügy vádlottja – 2023. július 14-én késő este motorkerékpárral a szántóföldje közelében lévő vadászterületre ment és ott […]

Olvass tovább »

Átengedte a vezetést az ittas társának – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy ittas vezetővel és a társával szemben is, aki átengedte a vezetést a részeg társának. A vádirati tényállás szerint a vádlottak idén áprilisban együtt italoztak egy Győr-Moson-Sopron vármegyei falu vendéglátóhelyén. Az egyikük elfáradt, kiment az autójába aludni. Röviddel ezt követően a társa – és másik három ittas személy – […]

Olvass tovább »

Postai csomagokba rejtették a kábítószert – rendőrségi videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott 2 kínai férfival szemben, akik azért jöttek Magyarországra, hogy itt kapcsolódjanak be a nemzetközi drogterjesztésbe. A vádirat lényege szerint egy 42 éves kínai férfi 2022 augusztusában bűntársai megbízásából Spanyolországból Magyarországra utazott azért, hogy egy nemzetközi kábítószer-kereskedő hálózat részeként tevékenykedjen. Az volt a feladata, hogy a társai által […]

Olvass tovább »

Édesanyját verte és szurkálta halálra – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye, fotókkal

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a középkorú nővel szemben, aki az idős édesanyját kegyetlenül bántalmazta, majd halálra szurkálta. A vádirati tényállás szerint az 50-es évei elején járó nő 2023. június 1-jén a délelőtti órákban elment édesanyja nyíregyházi lakóházához, majd őt ismeretlen okból csaknem egy órán keresztül bántalmazta. A 80 éves nőt számos esetben […]

Olvass tovább »
To top