Egyre több a szappan a csúszdán
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom elképedve tapasztalja, ahogy a magyar kormány, továbbá hivatásos, valamint kreált ellenzéke végeláthatatlan szócsatákat vív szimbolikus kérdésekről, miközben az országunk lakóinak megélhetési helyzete folyamatosan romlik, sőt a legszegényebbeknél egyenesen zuhan. Természetesen fontos, ha egy politikai igazgató lerántja a leplet a kormánypárt gyávaságáról, az is, ha volt szeretők jellemzik a politikai üstökösöket, […]
Olvass tovább »Késsel rabolta ki két nő az ismerősét – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás miatt vádat emelt két nővel szemben, akik ismerősük udvarába hívatlanul beugrottak és a férfit a saját házában késsel kirabolták. A vád szerint a lopásokból élő kiskunmajsai nő és a korábbi fegyházbüntetéséből feltételesen szabadult női bűntársa elhatározták, hogy ismerősüktől pénzt szereznek. Tervüknek megfelelően 2024. május 18-án, este megjelentek a […]
Olvass tovább »Pénzmosásért felelhetnek – a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség módosításokkal fenntartotta az elsőfokú bíróság részben felmentő ítélete ellen bejelentett ügyészi fellebbezést egy somogyi fiktív számlázásos ügyben. Az egyik vádlott két gazdasági társaság vezetőjeként 200 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott 2018. és 2019. években valótlan tartalmú költségszámlák adótartalmának jogellenes érvényesítése útján. Cselekményéhez szerb állampolgárságú személyek ügyvezetése allatt álló magyar cégeket […]
Olvass tovább »“Ukrajnában nem csinálnánk. Magyarországon csinálnánk.”
Mármint a nemzeti szuverenitás védelmét. Feketén-fehéren ez az Orbánok álláspontja. Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom az Orbán-rezsim tudathasadásaként értékeli az 1956 Magyarországa és napjaink Ukrajnája metszetében elhangzott blődlik (értsd: lila hülyeségek) sokaságát, amelyben Orbán Balázs politikai igazgató a zászlóvivő. Rossz mondatokat csak még rosszabbak követnek, minthogy a Fidesz ’56-os identitása hazug mítoszokra épülő kártyavára omladozni […]
Olvass tovább »Kirabolta a dohányboltot egy férfi – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki kirabolt egy falusi dohányboltot. A vádirat szerint a 30 éves férfi 2024. február 23-án, reggel bement egy vármegyei dohányboltba, ahol kért egy csík cigarettát, majd azt betette a hátizsákjába, és fizetés nélkül kívánt távozni. Az eladó és az üzletben dolgozó édesapja felszólították a fizetésre, […]
Olvass tovább »Letartóztatásban a családját zaklató, kisgyermekei megölésével fenyegetőző férfi – a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bonyhádi Járási Ügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 31 éves férfinak a letartóztatását, aki zaklatta és fenyegette a családját. Az eddigi adatok szerint a gyanúsított erősen italozó életmódot folytat. Felesége több hónapon át tartó veszekedéseket követően idén július 1-jén, 10 és 4 éves kisgyermekeikkel elköltözött a közös ingatlanból a szüleihez. […]
Olvass tovább »Különböző eszközökkel támadt élettársára egy nő – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy nő ellen, aki több különböző eszközzel támadt élettársára közös otthonukban. A vádirat szerint a 60 éves nő élettársi kapcsolatban élt a férfival egy XXII. kerületi lakásban. Mindketten rendszeresen italoztak, és 2024. elejére a hangos veszekedések mindennapossá váltak. 2024. január 12-én este ismét összevesztek, amely során a […]
Olvass tovább »Megszúrta magát a nő, hogy szabadulhasson – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen személyi szabadság megsértése bűntette és más bűncselekmények miatt. Az elkövető az élettársát a lakásból nem engedte ki, órákig ütlegelte. A nő végül úgy tudott megszabadulni, hogy késsel többször megszúrta magát. A vádirat szerint a vádlott élettársi kapcsolatban élt egy miskolci lakásban, azonban 2021 április végétől kezdődően […]
Olvass tovább »Milliókat sikkasztott egy falu pénzügyi ügyintézője – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Járási Ügyészség vádat egy nővel szemben, aki egy Győr-Moson-Sopron vármegyei falu önkormányzatának ügyintézőjeként éveken át sikkasztott. A vádirati tényállás szerint a nő 2019 ősze és 2022 év vége között összesen 6.720.000 forintot vett el a település pénzügyi eszközeiből úgy, hogy az összegeket részben kivette a házipénztárból, részben levette a település bankszámlájáról. Az összegeket […]
Olvass tovább »Bíróság elé álltak a részeg turistát kifosztó zsebtolvajok – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre zsebtolvajlás útján elkövetett lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal két siófoki nővel szemben, akik közel fél millió forint készpénzt vettek el egy ittas szlovák turistától. A vádirat lényege szerint a vádlottak 2024 júliusában, Siófokon, felfigyeltek két ittas szlovák turistára, akiknek szexuális szolgáltatást ajánlottak, majd őket egy félreeső […]
Olvass tovább »