62 ügyfél, 219 televízió, 37 milliós kár – vádemelés egy üzletkötő ellen – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kecskeméti Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás és személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt egy telekommunikációs cég üzletkötőjével szemben. Az elkövető az ügyfelek előfizetésének terhére, tudtuk és beleegyezésük nélkül összesen 219 db nagyértékű televíziót rendelt meg részletfizetéssel, önerő nélkül azért, hogy azokat eladja. A vád szerint a telekommunikációs cég […]
Olvass tovább »Több tonna hulladékot halmozott fel az udvarban egy férfi – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 31 éves férfival szemben, aki lakóhelyén engedély nélkül bontott autókat és tárolt ebből származó veszélyes hulladékot. A vádirati tényállás szerint a 31 éves férfi abból élt, hogy csornai lakóhelyén engedély nélkül gépjárműveket bontott és az ebből származó hulladékot az udvaron halmozta fel. Közérdekű bejelentésre a kormányhivatal ellenőrei 2023 májusában […]
Olvass tovább »Gyermekpornográf felvételeket szereztek meg a fiatalkorúak – a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Gyermekpornográfia bűntette miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorúval szemben, akik közül az egyik internetes levelezési csoportba töltötte fel a felvételeket. A vádirat szerint az egyik fiatal a tatabányai otthonában létrehozott álnéven egy közösségi fiókot, illetve 2022. január 5-én egy levelezési csoportot. Az elkövető több – tizenkettedik életévét be nem töltött, illetve […]
Olvass tovább »Édes egyetértés
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom üdvözli a kormány és a főváros friss egymásra találását legalább a fővárosi lakásproblémák felismerése tárgyában. Az ISZOMM megalakulása óta a legfontosabb és a legsürgetőbb teendők közé sorolja a lakhatási nehézségek orvoslását, amelyet egymásra épülő intézkedések sorával lehet megvalósítani. Nagy kár, hogy az Igen Szolidaritás ezirányú javaslatait évek […]
Olvass tovább »A börtönből szervezték az unokázós csalásokat – elsőfokon elítélték őket – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján elítélték elsőfokon azt a férfit, aki a börtönből szervezett és követett el csalásokat. A bíróság a társai bűnösségét is megállapította. Az ügyészség több vádlott esetében súlyosításért fellebbezett. A vádirat szerint a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő 40 éves férfi a csalásokat 2020. február 28. és 2020. április […]
Olvass tovább »A körzeti megbízottat hívogatta a fiatalkorú zaklató – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves fiúval szemben, aki tavaly tavasszal egy hónap leforgása alatt harmincszor, – zömmel éjszaka – hívta a lakóhelye szerint illetékes körzeti megbízottat. A telefonba egyetlen esetben szólt bele, közölve, hogy „még nem tudod, kivel kezdtél ki, meglesz még ennek a következménye.” A vádirati tényállás szerint a fiúval […]
Olvass tovább »Súlyos sérüléseket okozott a miskolci rabló – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Miskolci Járási Ügyészség minősített rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki két nőt rabolt ki. A vádirat szerint a vádlott 2024. márciusában, reggel, Miskolc belvárosában az egyik aluljárónál gyalogló nő kezében lévő táskát megrántotta. A férfi elsőre nem tudta megszerezni, mivel a sértett annak ellenére, hogy földre került, nem […]
Olvass tovább »
Nem létező alkatrészekkel verte át a sértetteket az internetes csaló – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége minősített csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó hajdúhadházi férfival szemben, aki adásvételi csoportokba feltett valótlan autóalkatrész hirdetésekkel vert át számos sértettet. A vádirat lényege szerint a férfi 2024 áprilisában az egyik közösségi oldal adásvételi csoportjaiban különböző álneveken személygépkocsi alkatrészeket és személygépkocsit kínált […]
Olvass tovább »
Közös platformon a magyar baloldal
Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták, Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnökei, valamint sok más baloldali véleményformáló, köztük Andor László, Bíró Zoltán, Hanti Vilmos, Schiffer András, Somi Judit, Szakács László, Szentpéteri Gyöngyi és más hazai személyiségek egyaránt előadói lesznek az Európai […]
Olvass tovább »2025-ös délibábok
Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom szomorúan állapítja meg, hogy az Orbán kormánynak 15 év után esik le a tantusz, miszerint az emberek jövedelmével és a lakhatással kiemelten kell foglalkozni. Az ISZOMM – az egészségügy és az oktatás mellett – e két témát már születése óta (2020) a legfontosabbak között sorolja, de ez […]
Olvass tovább »