Tiltott tárgyakat csempészett az intézetbe az egykori börtönőr – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három személlyel szemben. Egy volt börtönőr a fogvatartott élettársának közvetítésével pénzért tiltott tárgyakat csempészett a fogva lévő ismerősének. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben az észak-magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben körletfelügyelőként dolgozó férfi egy szórakozóhelyről ismerte azt a fogvatartottat, aki 2023 szeptemberében […]
Olvass tovább »Rablás után a becsületes megtaláló szerepét játszotta az elkövető – fotókkal – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki vonaton rabolt ki egy idős asszonyt, majd később pénzért akarta visszaadni a táskáját. A vádirat szerint a vádlott 2024 novemberében Táborfalván szállt fel a Budapest irányába tartó vonatra, ahol egyből felfigyelt a közel nyolcvan éves sértett nőre, aki ölében tartotta táskáját. Az örkényi állomásra érve […]
Olvass tovább »Gina nevű kábítószerrel kereskedtek – rendőrségi videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott 2 férfival szemben, akik jelentős mennyiségben kereskedtek a veszélyes droggal. A vádirat lényege szerint egy 42 és egy 40 éves férfi megélhetésük biztosítása és tartozásaik kiegyenlítése, továbbá kábítószerfogyasztásuk finanszírozása végett 2022. ősztől, egy VII. kerületi lakásban a gina néven ismert kábítószerből halmoztak fel készletet. Az elkövetők fiolákba […]
Olvass tovább »Nőket adtak-vettek prostitúciós célból – a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Baranya Vármegyei Főügyészség – többek között – szexuális cselekmény végzése érdekében több ember sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emelt vádat három személlyel szemben, akik prostitúciós célból kereskedtek nőkkel. A vádirat szerint a három vádlott közül ketten élettársak, akik 2022 októberében 40.000 forintért megvásárolták a sértettet abból a célból, hogy prostitúcióra kényszerítsék. A sértettet […]
Olvass tovább »
Kábítószerrel visszaélő balatoni vállalkozók ellen emelt vádat az ügyészség – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Siófoki Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot azzal a három férfival szemben, akik a Balaton déli partján üzleteltek az illegális szerekkel, illetve tartották azokat. A vád lényege szerint a legidősebb terhelt – aki több vendéglátóhelyet működtetett – 2023 augusztusától eladás és fogyasztás céljából szerzett be ismeretlen személytől nagyobb tételben […]
Olvass tovább »Ittasan és kokainfogyasztás után gázolt a zebrán – fotóval – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Balassagyarmati Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy 49 éves bátonyterenyei férfi ellen. Az elkövető alkohol és kábítószer hatása alatt elgázolt egy gyalogost, majd elhajtott a helyszínről. A vádirat szerint a férfi 2023. június 10-én, este, Bátonyterenyén ittasan és kokain hatása alatt vezetett egy olyan útszakasz felé, ahol […]
Olvass tovább »Figyelmetlen kanyarodás okozott balesetet – fotókkal – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Debreceni Járási Ügyészség minősített közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy sofőr ellen, aki figyelmetlenül kanyarodott balra, ezért összeütközött az őt előző motorkerékpárossal. A vádirat szerint a vádlott 2023. május 13-án, 15 órakor autóval közlekedett Debrecen belvárosában. A férfi a bal oldalon, az úttest melletti parkolóhelyre akart beállni, azonban figyelmetlenségből nem vette […]
Olvass tovább »
Koldultatta, bezárta, bántalmazta ismerőseit – fotóval – a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki 2023-ban kényszerítette koldulásra befogadott lakótársát és élettársát Szegeden. A vádirat szerint a vádlott Szegeden, egy erdős területen épített kunyhóban élt, ahová befogadta egy beteges, gyenge fizikumú férfi ismerősét, majd egy nőt is, akivel élettársi kapcsolatot alakított ki. A férfi bántalmazta a nőt, akit többször bezárt […]
Olvass tovább »Hűtlenül kezelte a vállakozás vagyonát az ügyvezető – fotóval – a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Hűtlenül kezelte a vállalkozás vagyonát, és sikkasztott is az egri önkormányzathoz köthető egyik cég vezetője. Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint az időközben lemondott ügyvezető a cég nevében 2022 decemberében határozatlan időre ingyenesen bérbe vette a felesége tulajdonát képező, üzemképtelen személygépkocsit, melynek javítását akkor már egy Budapesthez közeli műhelyben végezték. Az ezzel kapcsolatos munkákról a […]
Olvass tovább »Bérelt raktárban tárolta a kábítószert – a Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Baranya Vármegyei Főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot két férfi ellen. Egyikük nagy mennyiségű drogot tárolt egy raktárban azért, hogy eladja, míg a másik a kábítószerrel kereskedett. A vádirat szerint a fiatalabb vádlott 2023 novemberében megkérte egy ismerősét, hogy Budapesten béreljen ki egy 7 m2-es raktárat. A vádlott nagy mennyiségű kábítószert szerzett be, […]
Olvass tovább »