Elcsalta az ÁFA-t – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cég irányítója ellen, aki közel 80 millió forint adót csalt el. A vádirat lényege szerint egy 44 éves vállalkozó a háttérből irányított egy céget. Azzal gazdasági tevékenységet folytatott, építőipari kivitelezési, így bontási, villanyszerelési, aszfaltozási, festési, javítási tevékenységet végzett. […]
Olvass tovább »Dühében verekedett – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített súlyos testi sértés bűntette miatt. Az elkövető összeveszett az élettársával, lerészegedett, és dühében brutálisan megvert egy számára ismeretlen férfit. A vádirat szerint a vádlott 2024. szeptember elején, délután távozott otthonából, mert összeveszett az élettársával, majd dühében leittasodott. A férfi Miskolcon gyalogolt, amikor észrevett egy padon […]
Olvass tovább »A próbakör során kilökte a tulajdonost az autójából – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy eladásra meghirdetett autóból kilökte a tulajdonost, amikor a próbakör során egy zaj ellenőrzésének ürügyével a gépjárművel félreálltak. A vádirat szerint a sértett 2024 júliusában interneten keresztül eladásra hirdette autóját. A hirdetésre még aznap jelentkezett a vádlott. A két férfi Tiszakécskén találkozott, […]
Olvass tovább »Idős emberre támadt sodrófával, majdnem megölte – a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés helybenhagyását annak a többszörösen büntetett előéletű férfinak az ügyében, aki saját háza udvarán támadt áldozatára. A tényállás szerint az ittas vádlott 2022. augusztus 25-én bement a 87 éves sértett házának az udvarára. A sértett a kertben dolgozott, ezért ezt nem vette észre. A vádlott a kamrából néhány […]
Olvass tovább »Őrizetben az autópálya kivezetőjén gyalogló, majd rendőrökre támadó férfi – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye
Egy férfi aktívan ellenállt a rendőri intézkedésnek, majd a rendőrökre támadt. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz ellene, és indítványozta a letartóztatását. 2025. április 21-én, hajnalban, egy férfi tett bejelentést a rendőrségen, miszerint budapesti otthonukból nem akar távozni élettársának ismerőse. Az erősen ittas állapotú, harmincas éveiben járó férfi időközben elaludt, és […]
Olvass tovább »Meggondolatlan előzésével két kerékpárost gázolt el egy autós – fotókkal – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki Vámosmikola mellett egy meggondolatlanul kivitelezett előzés közben két kerékpárost elütött. A vádirat szerint a férfi 2023 májusában Vámosmikola külterületén közlekedett gépkocsijával, a megengedett sebességet túllépve. Az elkövető utolérte az egymás mögött kerékpározó sértetteket, akiket meg akart előzni úgy, hogy nem látta be megfelelően az előzés […]
Olvass tovább »7,5 mázsa vágott dohány és 12 ezer doboz zárjegy nélküli cigaretta cserélt gazdát – fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített pénzmosás bűntette miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy férfi több mint 90 millió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát, hevítőrudat és finomra vágott fogyasztási dohányt szerzett meg, amelyet családtagjaival és bűntársaival továbbértékesített. A vád szerint a budapesti kapcsolatokkal rendelkező „nagykereskedő” vádlott 2022 április és november között 12 ezer doboz, […]
Olvass tovább »Agresszív gyalogos – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmény miatt, aki a gyalogos átkelőhelynél az autót italos dobozzal megdobta. A vádirat szerint a nő 2024. október elején, délután, Miskolc belvárosában egy zebra előtt várakozott. A nő látta a lámpa szabad jelzésére elé bekanyarodó autót, amit egy férfi vezetett, […]
Olvass tovább »Eltörte az édesanyja orrát és kirabolt két sértettet a fiatalember – a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
Az ügyészség három bűncselekmény miatt emelt vádat a letartóztatásban lévő, jelenleg 22 éves férfival szemben. A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a férfi a szüleivel és a testvérével él egy Győr-Moson-Sopron vármegyei városban. A fiatalember – kora ellenére – már négyszer volt büntetve. A férfit tavaly nyáron ittas állapota miatt édesanyja vitte haza autóval […]
Olvass tovább »85 millió forinttal károsította meg a költségvetést egy kaposvári cégvezető – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
A Somogy Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki vagy le nem könyvelt valós, illetve lekönyvelt fiktív számlákkal csökkentette a cége által fizetendő általános forgalmi adót. A vád lényege szerint a negyvenes éveiben járó férfi két kft-ben is ellátta a vezetői feladatokat, bár mindkét gazdasági társaságban a […]
Olvass tovább »