Állami szektor

Nem akart válni, ezért késsel támadt férjére – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság a férjére késsel támadó asszonyt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint súlyosabb minősítésű bűncselekmény valósult meg, ezért fegyházbüntetés kiszabása indokolt. 

A tényállás lényege szerint a vádlottal évtizedes házasság után közölte a férje, hogy válni akar. A kapcsolat lezárása érdekében elutaztak Horvátországba, azonban a veszekedések miatt korábban, 2022. július 13-án hazautaztak.  Otthon a férj azzal tért nyugovóra, hogy reggel elköltözik. A férfi hajnalban arra ébredt, hogy az ágy mellett a felesége mindkét kezében kést tart, egyikkel a sértett nyakát megvágta. A támadás után dulakodtak, a nő megöléssel, illetve öngyilkossággal fenyegetőzött. A férfinak az ágyról leesve sikerült a nőt lefognia úgy, hogy a késeket elejtette, majd a feleségét földhöz szorítva hívott telefonon segítséget.

A támadás alkalmas volt életveszélyes vagy halált eredményező sérülés előidézésére, amely csak a véletlen folytán maradt el.

A Fővárosi Főügyészség az elkövetőt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg. 

A Fővárosi Törvényszék az asszonyt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, amelyért 1 év 8 hónap – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a vád szerinti élet elleni bűncselekmény megállapításáért és végrehajtandó szabadságvesztés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett. A terhelt és védője az ítéletet tudomásul vette.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a vád szerinti bűncselekmény megállapítását és fegyházbüntetés, valamit közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

A terhelt szabadlábon várja a fellebbviteli eljárás befejezését.

Az ügyben korábban kiadott ügyészségi közlemény itt olvasható:

https://ugyeszseg.hu/alvo-ferje-eletere-tort-fotokkal-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

The post Nem akart válni, ezért késsel támadt férjére – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top