Állami szektor

Letartóztatták a nógrádi testvérgyilkost – fotóval – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatott egy 29 éves somoskőújfalui férfit, aki otthonában megölte a testvérét.

A nyomozás adatai szerint a testvérpár 2025. június 9-én, 18 órakor összeveszett egymással otthonukban, mely konfliktus verekedésbe torkollt. A dulakodás során az elkövető a konyhaasztalról magához vett egy kést, mellyel hátba szúrta testvérét. A férfi azért, hogy leplezze tettét, a kést a WC-be dobta, a véres ruházatát pedig ki akarta mosni, azonban arra nem került sor, mert azt a kiérkező rendőrök a mosógépből kiszedték.

A nyomozó hatóság az elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki emberölés bűntette miatt – aki beismerő vallomást tett -, őt őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatását.

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája a főügyészségi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását, melyet az ügyész és a gyanúsított tudomásul vett, azonban a védő az ülésen nem vett részt, így az nem végleges.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság által kiadott sajtóközlemény az alábbi linken érhető el: https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/emberoles-somoskoujfaluban-0

A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képen az elkövetés eszköze látható.

az elkövetés eszköze, a wc-be dobott kés

The post Letartóztatták a nógrádi testvérgyilkost – fotóval – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top