A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta azzal a férifval szemben, aki télen vízzel leöntött egy hajléktalant. A sértett reggelre kihűlés miatt meghalt.
Az ítéleti tényállás lényege szerint a sértett középkorú nő hajléktalan életmódot folytatott, naponta tartózkodott az egyik kispesti posta előtti téren. A sértett egyre romló fizikai, egészségügyi állapotba került az év során, és italozó szokásai miatt zavarta a környező lakóházakban lakó embereket. Emiatt az elkövető 2020 év során többször is bejelentéssel élt.
A terhelt elégedetlen volt azzal, hogy a bejelentései eredménytelenek voltak, ezért 2020 év nyarán és őszén is azért, hogy a sértettet végleges távozásra bírja, vízzel leöntötte. Ennek ellenére a sértett nem távozott.
A férfi 2020. december 13-án, éjjel – amikor a kinti hőmérséklet a fagyponthoz közeli volt – egy vödör vízzel öntötte le az alvó sértettet, aki felébredt, az átvizesedett ruháit levette, de reggelre kihülés következtében meghalt.
A Fővárosi Törvényszék az elkövetőt bűnösnek minősített emberölés miatt 4 év fegyházbüntetésre, és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, továbbá kizárta a feltételes szabadságra bocsátásból.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetési tartam súlyosításáért, míg a terhelt és védője eltérő jogi minősítés megállapításáért és a kiszabott büntetés további enyhítése végett fellebbeztek.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványával a szabadságvesztés tartamának és mellékbüntetése idejének felemelését indítványozta.
Az elkövető szabadlábon védekezve várja a büntetőeljárás befejezését.
A bűnügyben korábban kibocsátott ügyészségi közlemény itt olvasható:
The post Leöntötte a sértettet télen hideg vízzel, aki meghalt – a A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.