Állami szektor

A tulajdonos tudta nélkül adta el a konténert – fotóval – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kecskeméti Járási Ügyészség csalás vétsége miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső férfival szemben, aki a tulajdonos tudta nélkül, a sajátjaként adott el egy konténert.

A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2024. júliusában a sajátjaként az interneten eladásra hirdetett egy korábban teherautó felépítményként funkcionáló konténert. Valójában a konténer nem a férfié volt, azt tulajdonosa évekkel korábban egy Kecskemét közeli bekerítetlen erdős részen helyezte el, és nem állt szándékában eladni. A hirdetésre jelentkező sértett a konténer megtekintése után megállapodott az elkövetővel abban, hogy azt 250.000 forinért megvásárolja. A sértett kifizette a vételárat, majd a konténert elszállíttatta a lajosmizsei telephelyére, ahol később a rendőrök lefoglalták.

A vádlott büntetett élőéletű, korábbi elítélései miatt jelen ügyben már különös, többszörös visszaesőként áll bíróság elé.

Az ügyészség a férfit kisebb kárt okozó csalás vétségével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A térfigyelő kamera által készített képen a konténer látható a sértett telephelyére szállítás közben.

Térfigyelő kamera képe a konténerről útban a sértett telephelye felé

The post A tulajdonos tudta nélkül adta el a konténert – fotóval – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top