Állami szektor

Sniccerrel vágta meg haragosát – videóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Budaörsi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki egy korábbi elszámolási vita miatt támadta meg haragosát az utcán.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett férfi között haragos viszony volt egy korábbi, motorkerékpárhoz kapcsolódó elszámolási vita miatt.

2023 novemberében egy gazdaboltban futottak össze, ahol újra szóváltásba keveredtek, majd a vádlott elhagyta az üzletet, de a közelben maradt.

Miután a sértett is kilépett a boltból odalépett hozzá a vádlott, trágár szavak kísértében lökdösni kezdte és nekinyomta az üzlet falának. Dulakodás alakult ki a felek között, amelynek során a vádlott egy sniccert is elővett és azzal szúrt a sértett felé. A sértett ezután bemenekült a boltba, ahová a vádlott már nem követte.

A támadás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. 

A Budaörsi Járási Ügyészség garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

A biztonsági kamera felvételén a dulakodás látható: 

The post Sniccerrel vágta meg haragosát – videóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top