Állami szektor

Késsel támadt a liftből kilépőre – videóval és fotóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy férfi ellen, aki ittasan, késsel támadt rá a barátja szomszédjára, akit előtte nem ismert.

A vádirat szerint a 29 éves férfi 2023. július 22-én, egy barátjával vidékre ment születésnapi ünnepségre, ahol erősen leittasodott. A rendezvényen konfliktuskereső magatartást tanúsított, ezért a barátja hazavitte Budapestre. Röviddel éjfél után a társasház aulájában a vádlott belekötött az ülő sértettbe. Barátja próbálta csendesíteni, így a terhelt elindult vele az első emeletre, de folytatta a veszekedést a lakóval, aki közben elindult lifttel.

Az elkövető a barátja lakásában magához vett egy konyhakést, majd a liftből kilépő sértettre támadt. Felé rúgott, majd a késsel többször a nyaka felé vágva megsebesítette. A megtámadott próbált hátrálni, de a vádlott újra rátámadt, és olyan erővel lendítette a kést, hogy nekiesett, így mindketten a földre kerültek. A támadó kezéből kiesett a kés, azonban anélkül is tovább bántalmazta áldozatát, illetve a késsel fenyegette, majd még a rendőrség kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.

A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, de a támadás jellegére figyelemmel a halála is bekövetkezhetett volna. 

A cselekmény büntetési tétele 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés.

A Fővárosi Főügyészség a támadót emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg, és börtönbüntetés kiszabását, továbbá azt indítványozt, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. 

A felvételen az látszik, amikor az elkövető rátámad a liftből kilépő sértettre, majd a lendületétől elkezd rádőlni. 

A  fotón a támadáshoz használt kés látható.

az elkövetés eszköze, a kés

The post Késsel támadt a liftből kilépőre – videóval és fotóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top