Állami szektor

Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját – a Jász-Nagykun- Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt indítványozta egy 34 éves német állampolgárságú nő letartóztatását, aki a gyanú szerint megfojtotta a fiát, holttestét a melléképületbe vitte, majd maga is öngyilkosságot kísérelt meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint a nő az élettársával és kiskorú gyermekével 2021 októberében költözött Németországból Magyarországra.

A nő élettársa időszakosan Ausztriában dolgozott, korábbi életközössége a gyanúsítottal megromlott. A nő ebben az időszakban a kisfiút rendszeresen felügyelet nélkül hagyva különböző környékbeli szórakozóhelyeken italozott.

A gyanúsított 2025. március 1-jén a nap folyamán egészen délutánig szintén alkoholt fogyasztott több sörözőben is, ezután hazatért a Berekfürdőn lévő házukba. A megalapozott gyanú szerint ugyanezen a napon 20 és 21 óra között a házban tartózkodó 11 éves gyermekét megfojtotta, majd a kiskorú holttestét a melléképületbe vitte, és úgy döntött, hogy öngyilkosságot kísérel meg. Megvágta a bal csuklóját egy konyhakéssel és búcsúlevelet írt.

A nő élettársa ugyanezen a napon, 21 óra 30 perc körül tért haza Ausztriából, és észlelve a vérző gyanúsítottat azonnal értesítette a mentőszolgálatot. A gyermekre másnap reggel szintén ő talált rá a melléképületben.

A főügyészség az indítványában hivatkozott arra, hogy a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés nagyságára (10-20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés), valamint nő németországi kapcsolatrendszere miatt a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás jelenlegi, kezdeti szakaszában a bizonyítás megnehezítésének veszélye is.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően 2025. március 5-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság döntése végleges.  

A mellékelt képet a nyomozó hatóság készítette a helyszínen a melléképületről, ahová a nő a holttestet elrejtette.

 

A nyomozó hatóság által készített fotón a melléképület látható, ahová a terhelt a holttestet rejtette.

The post Letartóztatták a holtan talált berekfürdői kisfiú anyját – a Jász-Nagykun- Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top