Állami szektor

Letartóztatásban a volt zsoldoskatona – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az egykori zsoldoskatona letartóztatásának fenntartását indítványozta. 

A Fővárosi Főügyészség 2025 februárjában emelt vádat egy budapesti férfival szemben tiltott toborzás bűntette és emberölés bűntette előkészülete miatt.

A vádirati tényállás lényege szerint a munkanélküli férfi 2023. április 21-én Ukrajnába utazott, ahol szerződéses katonai szolgálatot vállalt és látott el havi zsoldilletményért, majd pszichés státusza miatt az ukrán hadseregből elbocsátották, így 2023. május 13. napján visszatért Magyarországra.

A férfi 2024. május 20-án családtagjai jelenlétében többször megerősítve kijelentette, hogy fivérét lefejezi, ezért vele szemben rendőri intézkedést kezdeményeztek. Tartózkodási helyén célszerszámként egy szekercét foglalt le a rendőrség.

A vádirat benyújtása után, a tárgyalás előkészítése során a Fővárosi Törvényszék az elkövető letartóztatását ügydöntő határozatának kihirdetéséig fenntartotta. A végzés ellen a vádlott és védője ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet elrendeléséért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a védelmi fellebbezések elutasítását és a végzés helybenhagyását indítványozta.

 A bűnügyben korábban kibocsátott ügyészségi közlemény itt olvasható:

https://ugyeszseg.hu/zsoldosnak-allt-vademeles-tiltott-toborzas-miatt-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozleme

The post Letartóztatásban a volt zsoldoskatona – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top