Állami szektor

Gyorsan lefülelték a betörőket a barcsi rendőrök – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt emelt vádat azzal a fiúval és apjával szemben, akik dél-dunántúli falvakból loptak.

A vád szerint a terheltek megállapodtak abban, hogy Somogy és Baranya vármegye kisebb településein oly módon fognak házakat feltörni, hogy az apa az általa vezetett kocsival a kiszemelt helyszín közelében figyeléssel segíti fiát, aki az ingatlanokban elsősorban készpénzt és ékszert fog keresni.

A páros 2025 januárjában és februárjában hat faluban fordult meg, amelyekben a fiú egy-egy házba tört be olyankor, amikor a sértettek nem voltak otthon. A fiatalabb vádlott végül három ingatlanban talált készpénzt, így közel 1,7 millió forintot lopott el.

A terhelteknek az utolsó betörésnél azonban nem volt szerencséjük, mivel a nyomozó hatóság összehangolt akció keretében rajtuk ütött.

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a letartóztatásban lévő, többszörös visszaeső fiúval és a korábban szintén büntetve volt apjával szemben szabadságvesztés büntetés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.

A rendőri akcióról a nyomozó hatóság tájékoztatása az alábbi linken olvasható:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/dron-segitsegevel-ertek-tetten-a-betoroket

A képen az egyik feltört bejárati ajtó látható.

az egyik feltört ajtó

The post Gyorsan lefülelték a betörőket a barcsi rendőrök – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top