Állami szektor

Csak a figyelmeztető lövés állította meg a nőt – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye

A Központi Nyomozó Főügyészség emberölés előkészületének bűntette  és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást.

A nő 2025. március 10-én, az éjszakai órákban azzal hívta fel a rendőrséget, hogy nem érzi jól magát, a Keleti-pályaudvarnál van, kés van nála és embert, különösen rendőrt akar ölni.

A kiérkező rendőröket a nő a nála lévő 20 centiméteres pengéjű késsel fenyegette, feléjük többször szúró mozdulatot tett. Az ismételt rendőri felszólítás ellenére a kést nem tette le. Miután erősítés érkezett a helyszínre, a nő továbbra is a késsel igyekezett távol tartani a rendőröket.

Az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le a föld felé, amelynek hatására a nő eldobta a kést. Ezt követően a rendőrök elfogták.

A figyelmeztető lövés során egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült.

A Központi Nyomozó Főügyészség az elkövetőt őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A főügyészség – a rendőrök sérelmére elkövetett bűncselekményeken túl – a fegyverhasználatot is vizsgálja.

The post Csak a figyelmeztető lövés állította meg a nőt – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top