Állami szektor

Bűnügyi felügyeletben a prostitúciós ügy gyanúsítottjai – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye

A prostitúció elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság a mai napon elrendelte két gyanúsított bűnügyi felügyeletét.  

A Központi Nyomozó Főügyészség a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével büntetőeljárást indított épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett prostitúciós tevékenység elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi a Kecskeméten üzemeltetett szálláshelyei egyes apartmanjait prostitúciós tevékenység céljára is kiadta, e tevékenységében őt egy, a Kecskeméti Járási Ügyészségen szolgálatot teljesítő ügyész is segítette.

A nyomozási bíró a mai napon meghozott végzésével mindkét személy bűnügyi felügyeletét elrendelte azzal, hogy a férfi és az ügyész a lakóhelyét engedély nélkül nem hagyhatja el.

Az ügyésszel szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette.

The post Bűnügyi felügyeletben a prostitúciós ügy gyanúsítottjai – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top