Állami szektor

Pornográf felvételeket készített fiatalkorú barátnőjéről egy férfi – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen gyermekpornográfia bűntette miatt, aki fiatalkorú barátnőjét szexuális aktus közben, tudta nélkül fényképezte. 

A vádirat szerint a vádlott 2018. év elejétől 2019. év végéig szerelmi viszonyt folytatott az akkor tizenhét éves fiatalkorú lánnyal. A férfi többször megkérte, hogy készítsen magáról fehérneműs, egész alakos képeket, és azt interneten keresztül küldje el, amit a sértett többször megtett.

Amikor közösen a vádlott borsodi településen lévő ingatlanában tartózkodtak, az elkövető a fiatalkorú párjáról – annak tudta és beleegyezése nélkül – többször készített ruhátlan fotókat, valamint előfordult, hogy szexuális aktus során titokban készített róla pornográf tartalmú fényképeket.

A férfi a fotókat a mobiltelefonján tárolta, azok automatikusan feltöltődtek a felhő alapú szolgáltatás tárhelyére.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott, valamint indítványozta végleges hatályú eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

The post Pornográf felvételeket készített fiatalkorú barátnőjéről egy férfi – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top