Állami szektor

Gina nevű kábítószerrel kereskedtek – rendőrségi videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott 2 férfival szemben, akik jelentős mennyiségben kereskedtek a veszélyes droggal.

A vádirat lényege szerint egy 42 és egy 40 éves férfi megélhetésük biztosítása és tartozásaik kiegyenlítése, továbbá kábítószerfogyasztásuk finanszírozása végett 2022. ősztől, egy VII. kerületi lakásban a gina néven ismert kábítószerből halmoztak fel készletet. Az elkövetők fiolákba kimérve személyes találkozók alkalmával árulták, de közben rendszeresen fogyasztották is a drogot.

A fővárosi nyomozók azonosították a kereskedőket és 2023. március 10-én rajtuk ütöttek. A lakásban az értékesítéshez szükséges eszközöket, köztük üvegcséket, a kábítószer fogyasztáshoz használt szívószálakat foglaltak le, valamint több mint 900.000 forintot és még valutát is.

A vádlottak által értékesítés céljából megszerzett és tartott kábítószer tiszta hatóanyagtartalma 39-szeresen meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

A Fővárosi Főügyészség a két – korábban letartóztatásban volt, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló – férfit jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolta meg vádiratában, és velük szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A Budapest Rendőr-főkapitányság elfogást és kutatást bemutató videója az alábbi elérési útvonalon látható:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/gina-terjesztokon-utottek-rajta

The post Gina nevű kábítószerrel kereskedtek – rendőrségi videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top