Állami szektor

Jogerősen két és fél évre ítélték a kitépett közlekedési táblával a kőbányai körforgalmat megzavaró férfit – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Fővárosi Törvényszék érdemben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, így börtönbe kell vonulnia a 49 éves férfinak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2 rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettben, közérdekű üzem működésének megzavarása bűntettében, valamint rongálás vétségében mondta ki bűnösnek a budapesti férfit. Az elkövető ittas állapotban, 2021. március 16-án egy közúti jelzőtáblát felkapva zavart meg egy kőbányai körforgalmat. A férfi ugyanezen év végén, Budapest II. kerületében, egy közlekedő villamos vezetőfülkéjét megdobta, és ezzel több órára lebénította a környék villamosforgalmát.

A tettét még az előkészítő ülésen beismerő vádlottat az elsőfokú bíróság – halmazati büntetésül – 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A közelmúltban az enyhítésért bejelentett fellebbezésének a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem adott helyt, így az ítélet jogerőre emelkedett.

 A Fővárosi Főügyészség videót és fotókat is tartalmazó, vádemelésről kiadott közleménye itt érhető el.

https://ugyeszseg.hu/kozlekedesi-tablaval-tamadt-jarmuvekre-egy-ferfi-budapesten-videoval-a-fovarosi-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

The post Jogerősen két és fél évre ítélték a kitépett közlekedési táblával a kőbányai körforgalmat megzavaró férfit – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top