A Kecskeméti Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki a korábbi kényszergyógykezelésének megszüntetését követően ismét átalakított gépkarabélyt és 154 éles lőszert szerzett.
A bűnügy gyanúsítottja az a kiskunhalasi férfi, aki 2016 folyamán egy hatástalanított fegyverből éles lőfegyverré visszaalakított gépkarabéllyal a bíróság aulájában lövöldözött és emiatt a kényszergyógykezelését rendelték el.
A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024 decemberében Budapesten ismét átalakított jugoszláv gépkarabélyt, továbbá hozzá tartozó négy darab tárat és fegyvertáskát vásárolt. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók a lakóhelyén tartott kutatás során további 154 db, engedély nélkül tartott éles lőszert, valamint több fegyver alkatrészt találtak. A férfinak lőfegyver és lőszer tartására nincs engedélye.
A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók a férfit őrizetbe vétele mellett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Az ügyészség a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekménnyel meggyanúsított férfi letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye és az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye mellett azért is indítványozta, mert azt az előéletére figyelemmel súlyosabb bűncselekmények előkészítésének és elkövetésének reális veszélye is indokolja.
The post Ismét átalakított gépkarabélyhoz jutott a korábban ügyészt likvidálni akaró férfi – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.