Állami szektor

Anyja nyakán élt, ráadásul rendszeresen bántalmazta az idős asszonyt – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki másfél éven át rendszeresen bántalmazta a neki nemcsak lakhatást, de megélhetést is biztosító idős anyját.

A vád szerint a kiskunfélegyházi férfi 2020-ban az anyjához költözött. Mivel nem volt munkahelye és jövedelme, ezért a 83 éves asszony nyugdíjából éltek mindketten, így ídővel feszült lett közöttük a viszony. A vádlott 2023 tavaszától kezdődően minden apróbb konfliktus – például a macskák etetése, vagy a televízió hangereje – miatti dühét az idős sértetten vezette le. Ennek során többször ököllel megütötte a nyugdíjas asszonyt, párnát, táskát dobott a fejéhez, továbbá megrugdosta. A sértett szégyellte a történteket, ezért sokáig nem fordult sem orvoshoz, sem a hatósághoz.

A vádlott 2024. február 8-án a lakásban ököllel többször megütötte az anyját. Másnap a férfi ismét bántalmazta a sértettet azért, mert meghallotta, hogy telefonon beszámolt az előző nap történtektől a testvérének. Dühében kitépte az asszony kezéből a telefonkagylót és hozzávágta, majd ököllel ismét megütötte az arcát. Ezután a férfival szemben a bíróság többször távoltartást rendelt el, ám annak lejártát követően a vádlott 2024. november elején ismételten megjelent a sértett lakásán. Az elkövető ököllel bántalmazta és megrugdosta anyját, aki félelmében a testvéréhez költözött.

Az idős asszony a bántalmazások következtében testszerte zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a férfit testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

The post Anyja nyakán élt, ráadásul rendszeresen bántalmazta az idős asszonyt – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top