Állami szektor

Figyelmetlensége miatt az autójával lökte fel a kislányát – fotóval – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy anyával szemben. Az elkövető az autó indításakor, figyelmetlensége miatt úgy lépett le a kuplungról, hogy a sebváltó még sebességben volt, emiatt a megugró gépjármű fellökte az 1 éves kislányát.

A vádirat szerint az édesanya 2024. május 10-én, a jánoshalmi otthonuk udvarán, az autója műszaki hibájának azonosítása céljából, felnyitotta a motorháztetőt, majd visszaült a gépjárműbe azért, hogy beindítsa. Mindeközben a nő látta, hogy 1 éves gyermeke a kocsi orrának közelében tartózkodik. A nő beindította a gépjárművet, azonban figyelmetlensége miatt úgy lépett le a kuplungról, hogy a sebváltó még sebességben volt, emiatt a gépjármű megugrott és fellökte az autó előtt álló kislányt, majd lefulladt.

A baleset következtében a gyermek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja és vele szemben próbára bocsátás intézkedés kiszabását indítványozta.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

A rendőrség által a helyszíni szemle keretében készített fényképen a balesetet okozó gépjármű látható.

a balesetet okozó piros autó az udvarban

The post Figyelmetlensége miatt az autójával lökte fel a kislányát – fotóval – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top