Állami szektor

Késes támadás az utcán – fotóval – a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

Emberölés bűntettének kísérlete miatt a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség vádiratot nyújtott be azzal az ukrán állampolgárságú férfival szemben, aki az utcán késsel szúrta meg a szintén ukrán állampolgárságú férfit.  

A vádirat szerint a férfi 2024. április 7-én, 20 óra 30 perckor, Tatabányán, egy lakótelepen tartott hazafelé az élettársával, amikor egy lépcsősoron találkozott a – hat fiatalból álló baráti társaságával arra sétáló – sértettel. Amikor az elkövető élettársa és a fiatal férfi egymás mellé értek, a vállukkal érintőlegesen egymásnak ütköztek. A sértett megkérdezte a nőt, hogy véletlenül ment-e neki, aki bocsánatot kért tőle. A történtek miatt a vádlott haragra gerjedt, elővett egy rugós kést, és azzal háromszor megszúrta a sértettet a hátán és a hónalja alatt.

A szúrásokat követően a fiatal férfi a barátaival elmenekült a helyszínről, mentőt hívtak hozzá, majd a kórházban megműtötték. A sértettnek életveszélyes sérülései keletkeztek, melyek orvosi segítség hiányában a halálához is vezethettek volna.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék a letartóztatásban lévő férfit börtönbüntetésre ítélje, és határozott időre utasítsa ki Magyarország területéről.

A fotón az elkövetés helyszíne látható.

The post Késes támadás az utcán – fotóval – a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top