A vádlottak telefonos hívás során megtévesztették a sértettet, aki készpénzt utalt át a vádlottak egyikének bankszámlájára.
A vádirat szerint két vádlott jogerős szabadságvesztését töltötte 2021. őszén ugyanabban a büntetés-végrehajtási intézetben, zárkatársak voltak.
A két férfi megállapodott abban, hogy a zárkájukban engedély nélkül tartott mobiltelefonról véletlenszerű hívások alkalmával a sértetteket tévedésbe ejtve őket rábírják arra, hogy a folyószámlájukról átutalásokat hajtsanak végre. Ennek megvalósítása érdekében a két szabadlábon lévő vádlott egyike megszerezte társától annak bankszámlaszámát, illetve a netbanki tevékenység érdekében a mobiltelefonját és a számlához tartozó bankkártyát.
A büntetés-végrehajtási intézetben lévő két vádlott 2021. november 10-én a délutáni órákban felhívták a sértettet, ügyfélszolgálati, illetve banki ügyintézőnek adták ki magukat. Közölték a sértettel, hogy mobiltelefont és készpénzt nyert és az ehhez történő hozzájutás érdekében rávette arra, hogy lépjen be a netbankjába és ott az utalás menüben az általuk közölt adatokat rögzítse. A sértett az utasítások végrehajtásával azonban két alkalommal is banki átutalást indított el és több mint 705.000 forintot utalt át a vádlottak által megadott bankszámlaszámra.
Az átutalásokat követően még ugyanazon a napon a szabadlábon lévő vádlottak – akiknek tudomása volt arról, hogy bűnös módon megszerzett pénz tényleges megszerzésében működnek közre – a számlatulajdonos vádlott a társa jelenlétében összesen 703.000 forintot vett fel több részletben és közreműködésért 43.000 forintot kapott, 660.000 forintot pedig átadott vádlott-társának. A vádlottak a megszerzett pénzt felélték, illetve a nagyobb összeg sorsa ismeretlen maradt, ezáltal a sértettnek okozott kár nem térült meg.
Az ügyben a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatta le.
A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő többszörös visszaeső vádlottak mint társtettesek ellen nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, míg a szabadlábon lévő vádlott-társaik mint társtettesek ellen pénzmosás bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban mértékes indítványként a minősített csalás bűntettét megvalósító vádlottak vonatkozásában azt rögzítette, hogy amennyiben beismerik a bűncselekmény elkövetését és lemondanak a tárgyaláshoz fűződő jogukról, őket a járásbíróság 4 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélje és 5 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Az egyik szabadlábon lévő vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélje, 2 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától, továbbá rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást, míg másik társát 1 év végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje és vele szemben is rendeljen el vagyonelkobzást.
The post A börtönben is bűncselekményt követtek el – a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.