Állami szektor

Fiatalok vertek meg és fosztottak ki egy férfit – a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a börtönbüntetések súlyosítása mellett bűnösségük különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében történő megállapítását is indítványozta azzal a két fiatallal szemben, akik megvertek és kifosztottak egy férfit az utcán.

Az ítélet szerint az egymással rokoni kapcsolatban álló vádlottak 2022. május 2-án rokonaikkal, valamint a sértettel és annak élettársával italoztak egy debreceni ingatlanban. Az este folyamán a vádlottak vitába keveredtek a sértettel, akit elküldtek a házból. A férfi elment, de mivel az élettársa ott maradt, a lakóháztól nem messze várt a nőre. Mikor az idősebb – 22 éves – fiú ezt észrevette, kiment a sértetthez és rövid vita után minden ok nélkül megütötte. A férfi az ütéstől hanyatt esett és az eszméletét is elvesztette. Ekkorra ért oda fiatalabb –  17 éves – társa, aki szintén megütötte a földön fekvő sértettet, majd együtt tovább durván bántalmazták a magatehetetlen férfit, miközben többször átkutatták a zsebeit. A bántalmazással csak azért hagytak fel, mert az egyik vádlott észrevett egy térfigyelő kamerát.

A Debreceni Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete, valamint kifosztás bűntettében találta bűnösnek a fiatalokat, akiket 4 év fiatalkorúak börtönében, illetve 8 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt.

Az ítélet ellen az ügyészség a minősítés megváltoztatása és a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlottaknak tudniuk kellett, hogy a fejet érő ütések és rúgások akár a sértett halálát okozhatják. Ennek tudatában ütötték és rúgták meg a földön fekvő, magatehetetlen férfi fejét.

Erre tekintettel a vádlottak által elkövetett cselekmény jogi megítélése téves, ezért a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a vádlottak cselekményét súlyosabban minősítse és az elkövetett cselekmény jellegére és módjára tekintettel tettarányos büntetést szabjon ki.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.

The post Fiatalok vertek meg és fosztottak ki egy férfit – a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top