Pártok

Az árvíz önmagában nem gyógyítja az aszályt

Magyarország közösségi pártja, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom aggodalommal terhes figyelemmel követi a szomszédainkat is súlytó közép-európai árvízhelyzet alakulását, s szolidaritásáról biztosítja valamennyi közvetlenül érintett polgárt. A párt különös tisztelettel fordul a védekezésben résztvevők felé, s egyúttal a magyar polgárokat politikai önmérséklésre kéri, ideértve a töltéseken pózoló politikusokat is.

Az ISZOMM arra is felhívja a figyelmet, hogy több, mint időszerű az évszázadok óta mérlegelt Duna-Tisza csatornarendszer megépítése, hiszen a most levonuló dunai árhullámból az Alföld vízpótlását nagyrészt meg lehetne oldani. A környezetre figyelő minden magyar embernek most mégis összeszorul a szíve annak láttán, hogy az évek óta száradó magyar síkvidék mellett akár több köbkilométernyi vízáram ömlik el a tenger felé ahelyett, hogy legalább részben hasznosulna az elsivatagosodással szemben.

Az ISZOMM politikai programjában a vízgazdálkodásunk rendbe tétele első helyi fontosságot élvez, hiszen immár tarthatatlan, hogy a Magyarországra jutó víz legnagyobb hányada mindennemű hasznosítás nélkül egyszerűen kifolyik az országból.

Bíró Zoltán
alelnök

The post Az árvíz önmagában nem gyógyítja az aszályt appeared first on Igen, szocializmust! Igen Szolidaritás.

To top