Állami szektor

Vascsővel akarta megleckéztetni az ismerősét – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az előző napi szemtelen megjegyzései miatt támadt a sértettre.

A vád szerint a többszörösen büntetett előéletű, harmincas éveiben járó férfi 2023 szeptemberében egy siófoki dohányboltnál szóváltásba keveredett a sértettel. Mivel a vádlott úgy ítélte meg, hogy a másik férfi tiszteletlenül beszélt vele, másnap elhatározta, hogy sérelmei miatt elégtételt fog venni, és ezért egy 100 cm hosszúságú vascsövet is magához vett.

A felfegyverkezett férfi a sértett lakóhelyének irányába indult, ahol rövidesen találkozott a közelben kerékpározó haragosával, akit úgy megütött a vascsővel, hogy leesett a biciklijéről. A vádlott ekkor további csapásokat mért a már földön fekvő sértettre, aki azonban védekezés közben meg tudta szerezni a csövet a támadójától, és azzal együtt egy közeli üzlethez futott segítséget kérni. A vádlottat végül a helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. 

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a többszörös visszaesőnek minősülő, jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő vádlottal szemben fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

A bántalmazás eszközéül használt vascsőről a fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

The post Vascsővel akarta megleckéztetni az ismerősét – fotóval – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top