Állami szektor

Panzióban alvó vendégeket fosztott ki -fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Kalocsai Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy kalocsai panzióban megszálló férfival szemben, aki azért, hogy pénzt szerezzen, besurrant a szomszédos szobába, és az ott alvó sértettektől elvette értékeiket.

A vádirat szerint a férfi 2024. február 26-án, este, egy kalocsai panzióban szállt meg akkori párjával. Mivel a vádlottnak nem volt pénze, ezért éjjel benyitott a szomszédos szobába, ahol a két sértett aludt. A vádlott kihasználva, hogy a sértettek nem ébredtek fel, értékeiket gyorsan magához vette és kiosont a szobából, majd pár perccel később – párjával együtt – a panziót elhagyta.

Az elkövető mindkét sértett pénztárcáját ellopta, amelyekben 72.000 forint készpénz mellett iratok és bankkártya is volt. Emellett egy doboz cigarettát és egy mobiltelefont is magával vitt.

A férfi többször volt már büntetve, jelen bűncselekményét négy próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejének hatálya alatt követte el.

Az ügyészség a más ügyben letartóztatásban lévő férfit két rendbeli kifosztás bűntettével vádolja és vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását és a felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtásának elrendelését indítványozta.

A vádlott bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

A nyomozó hatóság által a helyszíni szemle keretében készült fényképeken a sértettek szobájának ajtaja és a szobában lévő hűtőszekrény látható, amelynek tetejéről ellopta a telefont a vádlott.

The post Panzióban alvó vendégeket fosztott ki -fotókkal – a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top