Állami szektor

Már 33 gyanúsított van az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – fotókkal és videóval – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség a bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásában tegnap 4 rendőrt hallgatott ki gyanúsítottként.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a regionális nyomozó ügyészség – a korábbi több, nagyszabású, összehangolt eljárási cselekményéhez hasonlóan, 40 ügyész és rendőr közreműködésével – tegnap is több személyt fogott el, kutatásokat végzett és újabb gyanúsítottakat hallgatott ki.

A bűnügyi akcióban az ügyészség felkérésére a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség több egysége és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság is részt vett.

A regionális nyomozó ügyészség a 4 rendőr szolgálati helyén, valamint az érintettek lakóhelyén kutatásokat hajtott végre, amely során készpénz, személygépkocsi és motorkerékpár, valamint bankszámla zárolásával és lefoglalásával több, mint 6 millió forint értékben biztosított igazolatlan eredetű vagyont.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala közreműködésével, az eddigi eljárásban összesen közel 300 millió forint értékű vagyon elvonása történt meg, a vagyonelkobzás biztosítása érdekében.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2021 márciusától a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek a szolgálataik során rendszeresen követtek el korrupciós bűncselekményeket, amelyekben civil személyek is a segítségükre voltak.

A regionális nyomozó ügyészség által az eljárásba most bevont 4 gyanúsított szabadlábon védekezik. A gyanúsítottak egyike sem ismerte el a bűncselekmények elkövetését, valamennyien panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Vezető beosztású, vagy tiszti rendfokozatú határrendész nincs a gyanúsítottak között.

Az ügyben legutóbb kiadott sajtóközlemény itt található:

https://ugyeszseg.hu/ujabb-letartoztatasi-inditvany-az-az-artandi-hatarrendeszek-vesztegetesi-ugyeben-fotokkal-es-videoval-a-kozponti-nyomozo-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

Az elfogásról készült fotók és a videó itt érhető el:

 

The post Már 33 gyanúsított van az ártándi határrendészek vesztegetési ügyében – fotókkal és videóval – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top