A Salgótarjáni Járási Ügyészség egy éveken át tartó csalássorozat miatt vádat emelt egy 69 éves férfi és 48 éves volt felesége ellen.
A vádirat szerint a 69 éves férfi régebben íróként és újságíróként dolgozott, majd csalások miatt többször is elítélték. 2019-ben is csalás miatt állt büntetőeljárás hatálya alatt. Ennek ellenére olyan hamis hirdetést adott fel, ami szerint a cégéhez keres befektetőket. Az internetes hirdetésre jelentkező egyik sértettől hosszabb időn keresztül, különböző hamis indokokra hivatkozással több, mint 6 millió forintot csalt ki.
A férfi ezután 2020 februárjától – magát könyvkiadóként bemutatva – nyolc különböző vadásztársaságot keresett fel. Elhitette velük, hogy a kiadványaiban népszerűsíteni fogja a bemutatkozó társaságokat. Ennek fejében 90-180.000.- forint közötti összegeket kért el a vadászoktól, amit azonban mindig a saját céljaira fordított.
A vádlott 48 éves volt felesége tudott arról, hogy a férje szélhámos, ennek ellenére több alkalommal felvette a bűnös pénzt a férfi bankszámlájáról.
A férfit az ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával, míg volt feleségét pénzmosás bűntettével vádolja.
Az ügyészség a többszörös visszaeső férfival szemben – beismerés esetén – 6 év 8 hónap fegyházbüntetés, 8 év foglalkozástól eltiltás és 8 év közügyektől eltiltás kiszabására, míg társával szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.
Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság fog dönteni.
The post Fegyházba kerülhet a sorozatcsaló – a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.