Állami szektor

Borzasztó körülmények közül mentettek ebeket – fotóval – a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Gyöngyösi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki méltatlanul bánt majd egy tucat kutyával. 

A vád szerint a nő 2023 májusában, egy gyöngyösi telephelyen 35 különböző fajtájú kutyát tartott.

A vádlott a házi kedvencek alapvető szükségleteit figyelmen kívül hagyta, ivóvíz nélkül, kommunális hulladék és bomló állati tetemek között, valamint jelentős mennyiségű ürülékkel szennyezett kennelekben tartotta a kutyákat, amelyek a tartási körülmények miatt megbetegedtek.

A vádlott telephelyén a helyi önkormányzat munkatársai ellenőrzést tartottak, ahol megtaláltak tíz,  egészségkárosodástól szenvedő, elhanyagolt külsejű állatot, amelyeket elszállítottak.

A kutyák különböző betegségekben – például méhgyulladásban vagy szaruhártya fekélyben – szenvedtek, de akadt olyan eb is, akinek a hátsó lábain az izom elsorvadt a víz és táplálékhiány miatt. Egy yorkshire terrier bal mellső lábát amputálni kellett, mivel a csonttöréskor a sürgős állatorvosi beavatkozás nem történt meg.

A vádlott bánásmódja alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását okozza, illetve arra is, hogy az állatoknak különös szenvedést okozzon.

A Gyöngyösi Járási Ügyészség a nőt állatkínzás bűntettével vádolta. A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.

A vádiratában az ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben kombinált büntetés, felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett. A vádhatóság azt is indítványozta, hogy a bíróság  a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét. 

A fotók a rendőrség szemléjén készültek. A képeken az elhanyagolt kennelek láthatók. 

 

The post Borzasztó körülmények közül mentettek ebeket – fotóval – a Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top