Állami szektor

Bíróság előtt a rendőrrel egy patakban dulakodó férfi – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt állította bíróság elé a férfit. 

A  harmincas éveiben járó férfit, 2024. június 5-én éjszaka egy Komárom-Esztergom Vármegyei településen igazoltatták a rendőrök.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a férfi az intézkedés során közölte, hogy nincsenek személyazonosításra alkalmas iratait nem tartotta magánál, valótlan személyi adatokat adott meg a rendőröknek, és egy közeli tóba gázolva elmenekült a helyszínről.

A rendőrök fél óra elteltével megtaláltak a férfit a városban, aki mikor észrevette a közeledő rendőrautót, futni kezdett, és a figyelmeztetések ellenére sem állt meg. Az egyik rendőr rövid időn belül utolérte a férfit egy pataknál, amelynek medrébe mindketten belecsúsztak. Az elkövető ekkor ököllel megütötte a hivatalos személy mellkasát, majd aktívan ellenszegült a rendőr intézkedésének, amitől mindketten elestek.

A vád szerint a férfi ezután megpróbálta a patakmederben hátán fekvő rendőrt lenyomni a víz alá, akinek végül sikerült az elkövető ellöknie, de a férfi még ekkor is ellenállt.

A férfit végül az időközben a helyszínre érkező másik rendőr állította meg a szolgálati sokkoló használatával, majd megbilincselték és előállították a kapitányságra.

A támadás következtében a rendőr 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki – a jelenleg egy korábbi garázdaságért kiszabott, és meg nem fizetett pénzbüntetést szabadságvesztésre átváltoztatott büntetését töltő – férfit, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozó ügyészség az elkövetőt gyorsított eljárásban a mai napon bíróság elé állította. Az ügyben a Tatabányai Járásbíróság dönt.

The post Bíróság előtt a rendőrrel egy patakban dulakodó férfi – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top