Állami szektor

Robbantással fenyegetőzött egy ittas férfi – elítélték – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított egy 48 éves férfit, aki azzal fenyegetőzött valótlanul, hogy bombákat fog robbantani egy minisztériumi épületben.

A tényállás szerint a férfi 2024. április 4-én, reggel, ittasan bejelentést tett a Segélyhívó vonalon keresztül, mely szerint a Pénzügyminisztériumban több bombát rejtett el. A Segélyhívó munkatársa átkapcsolta a hívást a rendőrséghez, ahol az elkövető megismételte, hogy több bombát rejtett el a Pénzügyminisztérium Budai Várban található, felújítás alatt álló épületében. A fenyegetést követően a Pénzügyminisztérium két épületét is kiürítették, azokat tűzszerészek átvizsgálták, azonban robbanószerkezeteket nem találtak. Az épületek átvizsgálása közel 3 és fél óráig tartott, és a kiürítésük több mint 1300 személyt érintett.

A fővárosi rendőrök az elkövetőt azonosították, és az elkövetés napján őrizetbe is vették.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Budai Központi Kerületi Bíróság vád szerint bűnösnek mondta ki a bűnösségét teljeskörűen beismerő, a cselekményt megbánó és a további tárgyaláshoz fűződő jogáról lemondó férfit, és őt 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet jogerős.

The post Robbantással fenyegetőzött egy ittas férfi – elítélték – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top