Állami szektor

Már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye

A Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában minősített vesztegetés elkövetésével gyanúsított meg öt újabb személyt, aki közül ketten őrizetben vannak.

Mint ismert, a nyomozó főügyészség tegnap összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen – köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében – végzett kutatást és lefoglalást, valamint hallgatott ki több személyt gyanúsítottként.

A tegnap kihallgatott gyanúsítottak között van az egyik III. kerületi alpolgármester, valamint egy önkormányzati cég vezetője, akik jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásuk elrendelésére az ügyészség indítványt tesz.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként –  cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához illetve hasznosításához  szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.

A nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt személlyel vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúját közölte, amelyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a strómancégek ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el.

Az ügyben korábban kiadott sajtóközlemények itt érhetőek el:

https://ugyeszseg.hu/ujabb-bunugyi-akcio-az-ugynevezett-obudai-korrupcios-ugyben-a-kozponti-nyomozo-fougyeszseg-sajtokozlemenye/

https://ugyeszseg.hu/korrupcios-buncselekmenyek-miatt-negy-szemely-orizetben-a-kozponti-nyomozo-fougyeszseg-sajtokozlemenye/ .

 

The post Már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek – a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top