Állami szektor

Letartóztatásban a betörő – a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Szekszárdi Járási Ügyészség indítványára a bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki tavasszal betört a sportcsarnokba.

Az eddigi adatok szerint a 20 éves gyanúsított 2024. március 30-án, este, Szekszárdon bement a sportcsarnok épületébe, ahol három ajtót betört és több helyiségben is kutatott. A férfi az irodákból kamerát, mobiltelefonokat és egy széfből több, mint egymillió forint készpénzt lopott el, továbbá egy zacskós levest elfogyasztott. Az elkövető a lopott pénzt Pécsett, majd Budapesten költötte el.

A férfi 2024. május 31-én, éjszaka, Szekszárdon az egyik lakótelepen bement egy lépcsőházba, ahol berúgta az onnan nyíló tároló helyiség ajtaját, így 30.000 forint kárt okozott. Ezután a tárolóban lévő tárgyak között kutatott, de végül nem vitt el semmit.

A gyanúsítottnak munkahelye, rendszeres jövedelme, állandó bejelentett lakóhelye nincs. Fiatal felnőtt kora ellenére többszörösen büntetett előéletű, speciális bűnismétlő, vagyon elleni és erőszakos bűncselekmények miatt többször állt már bíróság előtt, és a mostani bűncselekmények elkövetésének idején is további büntetőeljárás folyik ellene, amely körülmény nem tartotta őt vissza az újabb bűncselekmények elkövetésétől.

A nyomozó hatóság tagjai a gyanúsítottat elfogatóparancs alapján az egyik Tolna vármegyei község vasútállomásán fogták el.

A férfi őrizetbe vételét követően a járási ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel álláspontja szerint annak mind az általános, mind a különös törvényi feltételei fennállnak, mégpedig elsődlegesen a bűnismétlés veszélye.

A járásbíróság nyomozási bírája a járási ügyészség indítványának helyt adott, és egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Az ügyben 2024. április 5. és június 27. napján kiadott rendőrségi közlemények az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.teol.hu/helyi-kek-hirek/2024/04/betortek-es-rengeteg-penzt-vittek-el-a-szekszardi-sportcsarnokbol

https://www.teol.hu/helyi-kek-hirek/2024/06/elkaptak-a-rendorok-a-szekszardi-sportcsarnokba-betoro-fiatal-ferfit

The post Letartóztatásban a betörő – a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top