Állami szektor

Két halálos áldozattal járó balesetet okozott egy férfi – rendőrségi fotókkal – a Békés Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Gyulai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy 37 éves büntetlen előéletű dobozi férfival szemben. Az elkövető az  elsőbbségadási szabályok megszegésével okozott halálos közlekedési balesetet.

A terhelt 2022. szeptember 06-án, délelőtt autóval indult az otthonába, azonban vezetés közben rosszul lett. A férfi emiatt többször megállt, majd rövid várakozás után folytatta az útját úgy, hogy orvosi ellátást nem vett igénybe. A vádlott este ért Vésztő közelébe, és megint rosszul lett, emiatt az egyik kereszteződésben az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedő autónak, ezért összeütköztek.

A baleset következtében a vétlen autó vezetője és elül ülő utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghaltak. A hátsó ülésen utazók közül egyikük életveszélyes állapotba került, életét a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. Nála, és a másik utasnál maradandó fogyatékosság is kialakult. A balesetet okozó férfi 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint járművet az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van.

Az ügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit fogházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint kötelezze 1.900.000 forintot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.

A rendőrség által készített képek az alábbi linken tekinthetőek meg:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/volt-into-jel-megis-megtortent-a

 

The post Két halálos áldozattal járó balesetet okozott egy férfi – rendőrségi fotókkal – a Békés Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top