Állami szektor

A büntetés súlyosítását kéri az ügyészség az anyját bántalmazó férfi ügyében – a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az anyja halála miatt felelősségre vont férfi büntetésének súlyosítására tett indítványt.

Az ítélet szerint a vádlott 2021 novemberében a közös otthonukban ápolta idős, beteg édesanyját, aki a gondozás ellen tiltakozott, kiabált a vádlottal. A férfi ingerült lett, az ágyon fekvő sértettet feljebb húzta és azért, hogy nyugodtan maradjon, a mellkasát megnyomta, valamint a lábával rátérdelt a mellkasára. Másnap közöttük ismét vita alakult ki, ekor a férfi felemelte az anyját és rádobta a másik ágyra. Amikor a sértett le akart csúszni, a vádlott a lábával a csípőjénél feltolta a sértettet az ágyra. A sértett napközben fájdalmakra panaszkodott, mellyel a férfi nem törődött.

A sértett ezt követően meghalt, azonban az idejében érkező segítségnyújtás esélyt adott volna az életének megmentésére.

A Szegedi Törvényszék a vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 2 év tartamú, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést jelentett be az ügyészség a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés valamint közügyektől eltiltás kiszabása, míg a vádlott és védője felmentés, eltérő jogi minősítés illetve enyhítés érdekében.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészség fellebbezését fenntartva indítványozta az elsőfokú ítélet megváltoztatását, mert álláspontja szerint a törvényszék által kiszabott büntetés aránytalanul enyhe, az nem alkalmas a büntetési célok elérésére.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla hoz döntést.

The post A büntetés súlyosítását kéri az ügyészség az anyját bántalmazó férfi ügyében – a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top