Állami szektor

Vádemelés életveszélyt okozó testi sértés miatt – a Békés Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Békés Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy 41 éves letartóztatásban lévő férfival szemben, aki úgy megverte egyik alkalmazottját, hogy életveszélyes állapotba került és maradandó fogyatékosság is kialakult nála. Ráadásul meg is fenyegette, hogy ha elmondja valakinek a történteket, újból megveri.

 A vádirat szerint a terhelt a vádbeli időben őstermelőként állattenyésztéssel foglalkozott. A terhelt alkalmazásában állt egy 46 éves férfi, a későbbi sértett, aki az állatok gondozásában segített. 2023. március 18-án, a délutáni órákban mindketten a telephelyen dolgoztak. A sértett nem zárta be jól a szarvasmarha bikák tartására szolgáló karám ajtaját, ezért az állatok kiszöktek. A terhelt emiatt dühös lett, és előbb a kezében lévő vasvilla nyelével, majd egy kb. 5 cm vastag akácfabottal több alkalommal, testszerte megütötte a másik férfit miközben folyamatosan szidalmazta. A sértett a folyamatos ütlegelés során hamar a földre esett, próbált védekezni, ám a terhelt ennek ellenére folytatta a bántalmazását.  Később, amikor a terhelt eldobta a botot, a sértett megpróbált felállni, de a 47-es méretű bakancsot viselő terhelt négy-öt alkalommal rátaposott a mellkasára. Miután a sértettnek sikerült felállnia, a terhelt megragadta a nyakánál, és két alkalommal ököllel megütötte a sértettet az arcán, végül felvett egy fánglit, mellyel egyszer tarkón ütötte a sértettet.

A bántalmazás következtében a sértett súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket – mindkét lapocka törését, valamint többszörös csigolya- és bordatöréseket – szenvedett. A mellkast ért ütések, taposások következtében mellűri vérgyülem alakult ki nála, amely közvetett életveszélyes állapot, illetőleg a fejre mért ütések következményeként mindkét oldalon halláskárosodást szenvedett, amely maradandó fogyatékosság.

A terhelt közvetlenül a bántalmazást követően meg is fenyegette a sértettet, hogy amennyiben bárkinek beszél a történtekről, akkor újra megveri, valamint elveteti tőle a gyermekét. A sértett férfi a fenyegetés hatására nem tett feljelentést, továbbá az élettársának sem számolt be a vele történtekről. A terhelt napokig nem intézkedett annak érdekében, hogy a sértett orvosi ellátásban részesüljön, és hagyta, hogy megjelenjen a telephelyen munkavégzés céljából. Amikor a sértett 2023. március 24-én összeesett a munkahelyen, akkor végül a terhelt élettársa vitte el gépkocsival a gyulai kórházba.

A főügyészség a terhelt beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában – a letartóztatás fenntartása mellett –  végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására és közügyektől eltiltásra tett indítványt az eljárás során felmerült, 550.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költség megfizetése mellett.

 

The post Vádemelés életveszélyt okozó testi sértés miatt – a Békés Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top