Állami szektor

Háromszor is fizetés nélkül sétált ki az áruházból – FOTÓVAL – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye

A Siófoki Járási Ügyészség kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki rövid időn belül háromszázezer forinttal károsított meg egy ruhaüzletet.

A vád szerint a húszas éveiben járó nő 2023 októberében egy héten belül háromszor is megjelent ugyanabban a siófoki áruházban, és minden alkalommal rengeteg terméket vitt magával a próbafülkébe. Itt aztán eltávolította a ruhadarabokra helyezett áruvédelmi eszközöket, majd azokat hátrahagyta, a termékeket részben magára vette, részben a ruházatába rejtette, részben pedig a nála lévő táskákba pakolta és fizetés nélkül távozott az üzletből.

A vádlott ezzel a módszerrel több mint háromszázezer forint értékben lopott különböző ruhadarabokat, kiegészítőket és kozmetikumokat, melynek az eljárás során végzett házkutatás során a siófoki nyomozók csupán a töredékét tudták lefoglalni.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a bíróság a nővel szemben egyúttal vagyonelkobzást is rendeljen el.

A felhasznált fényképet a vádlott által hátrahagyott áruvédelmi eszközökről a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

 

The post Háromszor is fizetés nélkül sétált ki az áruházból – FOTÓVAL – a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top