Pártok

Pál György polgármester-jelöltségét támogatjuk Egerben

Jánosi Zoltán visszalépése a polgármesterjelöltségtől szomorúsággal töltötte el helyi közösségünket, ugyanakkor megértettük és elfogadtuk Zoltán döntését. Az elmúlt három hét egyik legfontosabb feladata ennélfogva az volt, hogy megtaláljuk a demokratikus, változást akaró oldal új egri polgármesterjelöltjét, aki a Momentum értékrendjét és hitvallását továbbvíve vállalja, hogy tudását és tapasztalatát a lakosság szolgálatába állítva méltó módon fogja képviselni az egriek érdekeit. Úgy véljük, erre a tisztségre ma Pál György a legalkalmasabb jelölt, akinek sok sikert kívánunk az előttünk álló kampányhoz, melyben számíthat a mi segítségünkre is.

Pál György születése óta Egerben élő 53 éves mérnök informatikus, feleségével nevelik 18 és 16 éves lányaikat.

Gyerekkorától meghatározó számára a sport, 10 éves korától a Bárány uszoda a mindennapok részévé vált életében, az aktív búvárúszó pályafutása után edzőként tevékenykedett, majd megszerezte az egyik legmagasabb szintű nemzetközi búvároktatói minősítést. 16 évesen ismerkedett meg a karatéval, melynek Shito Ryu stílusában ma már  6. dan fokozattal rendelkezik, közel 80 tanítványának mutatja az utat az edzéseken, adja át tudását és szemléletmódját gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

2000-től tagja az MSZP-nek, 2002-ben lett először egyéni körzetben önkormányzati képviselő, majd egy évre rá frakcióvezetővé választották. Nevéhez fűződik Eger első informatikai koncepciója, mely alapját jelentette a városban az elektronikus közigazgatás bevezetésének.  2006-tól a frakcióvezetés mellett a város Szociális és Egészségügyi Bizottságát vezette, kompromisszumot nem tűrően képviselve a rászorulók érdekeit. 2010-2014 között a város költségvetéséért és gazdálkodásáért felelős bizottságokban dolgozott. Az aktív helyi politizáláshoz tíz év szünet után idén tért vissza, látva azokat az elkeserítő folyamatokat, melyek a Fidesz és Mirkóczki Ádám közös tevékenységének hatására a morális és anyagi csőd szélére sodorták Egert.

További részletek Lőcsei Lajos kapcsolódó Facebook-bejegyzésében.

A Pál György polgármester-jelöltségét támogatjuk Egerben bejegyzés először Momentum Mozgalom-én jelent meg.

To top