Állami szektor

Rendbontások az EB-selejtezőkön – videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt 45 férfival és 3 nővel szemben, akik 2021-ben, a Puskás Arénában megrendezett labdarúgó-mérkőzéseken beugráltak a pályára, poharakat dobáltak be, sőt, egyikük egy égő pirotechnikai eszközt is a pályára hajított. 

A vádirat lényege szerint a vádlottak szurkolóként vettek részt a labdarúgó Európa-bajnokság keretében, a Puskás Arénában, 2021. június 15-én megrendezett Magyarország – Portugália, 2021. június 19-én lebonyolított Magyarország – Franciaország és a 2021. szeptember 2-án lezajlott Magyarország – Anglia futballmérkőzések valamelyikén, néhányan közülük több meccsen is. Ezek alkalmával a vádlottak átlépték a szabályszerű szurkolás kereteit, közülük többen beugráltak a pályára, műanyagpoharakat dobáltak be, illetve egyikük egy pirotechnikai eszközt is működésbe hozott, majd azt behajította a pályára.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a 48 személyt sportrendezvényen elkövetett rendbontás vétségével, illetve bűntettével vádolta meg vádiratában. A kerületi ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a rendbontókkal szemben büntetővégzéssel pénzbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el őket futballmérkőzések látogatásától.

A bíróság a vádlottakkal szemben gyorsított eljárásban, büntetővégzésben 182-től 440 ezer forintig terjedő pénzbüntetéseket szabott ki, és 1 évre eltiltotta őket a futballmeccsek látogatásától. Több vádlott részletfizetést kért, és voltak, akik tárgyalás tartását kérték, utóbbiak vonatkozásában a bírósági eljárás folytatódik.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda videós közleménye több rendbontás összevonva mutat be és buzdít kulturált, békés szurkolásra:

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/egyutt-rendben

A felvételen a rendbontások láthatók.

The post Rendbontások az EB-selejtezőkön – videóval – a Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye appeared first on Ügyészség.

To top